A Pécsi Tudományegyetemen folytatja Fülöp Zoltán, aki nyolc éven át vezette a Dunántúli Naplót és a Bama.hu-t, abban az időszakban, amikor a Mediaworks vidéki lapjai a kormánypárti médiagépezet részévé váltak. A Telex több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy Fülöp az egyetem kapcsolati igazgatóságának középvezetője lesz. Az egyetem kérdésükre megerősítette az értesülést. A hírről elsőként a SzabadPecs.hu számolt be.
Fülöpöt szeptember 1-jétől, határozott időre kommunikációs igazgatóhelyettesként alkalmazzák. Nem egy szűk kommunikációs területért felel majd: az egyetem tájékoztatása szerint ő felügyeli a PTE integrált médiafelületeinek tartalomfejlesztését és koordinációját, vagyis hozzá tartozik majd az egyetemi televízió, rádió, podcast, valamint a nyomtatott és online sajtó is.
Az egyetem azt írta, a kinevezésnél kizárólag Fülöp szakmai tapasztalatát, kompetenciáit és az általa felvázolt szakmai elképzeléseket vették figyelembe. A poszt váratlanul üresedett meg, ezért sürgősen kellett embert találniuk rá, Fülöpöt pedig egyelőre határozott időre vették fel. A PTE szerint hamarosan nyílt pályázatot is kiírnak a pozícióra.
Fülöp kinevezése azért érdekes, mert 2016 és 2024 között ő volt a Dunántúli Napló és a Bama.hu főszerkesztője, vagyis éppen abban az időszakban irányította a lapokat, amikor a vidéki sajtó jelentős részét bekebelezte, majd kormánypárti irányba állította a NER médiarendszere.
2016-ban a több vidéki napilapot és hírportált kiadó Mediaworks egy osztrák közvetítőn keresztül Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. Ekkor zárták be a Népszabadságot is, majd néhány hónapon belül több megyei lap főszerkesztőjét, felelős szerkesztőjét és politikai-közéleti újságíróját menesztették, vagy távozásra bírták. Ebben az időszakban került Fülöp a baranyai lapok élére.
Ez azért is jelentett fordulatot, mert kollégái korábban inkább liberális kötődésű újságíróként ismerték. 2016 előtti cikkeiben rendszeresen foglalkozott társadalmi és szociális ügyekkel, illetve kisebbségek problémáival is.
Főszerkesztősége alatt azonban a Mediaworks vidéki lapjai egyre látványosabban álltak át a központilag szervezett kormánypárti tartalmakra. 2018-ban két pécsi újságíró is felmondott a migránsokról és romákról szóló cikkek miatt. A 2022-es és 2024-es választási kampányra a Mediaworks vidéki lapjai már egyértelműen a Fidesz politikai üzeneteit erősítették, és az ezekben megjelent állítások miatt később helyreigazításokra is sor került.
Fülöpöt 2024-ben váltották le a főszerkesztői posztról, a Telex információi szerint azonban a közelmúltig szerkesztőként továbbra is a Mediaworksnél dolgozott.
A Telex arról is megkérdezte a PTE-t, hogyan egyeztethető össze Fülöp korábbi szerepe azzal, hogy most az egyetem médiafelületeinek szakmai felügyeletét bízzák rá.
„A Pécsi Tudományegyetem sosem tett különbséget bármely politikai oldallal szimpatizáló szerkesztőségek és újságírók között, bárki is finanszírozta vagy irányította őket”
– válaszolta az egyetem.
A Telex megkereste Fülöp Zoltánt is. A lap többek között arra volt kíváncsi, hogyan értékeli szakmai és etikai szempontból a Dunántúli Napló és a Bama.hu élén töltött 2016–2024 közötti időszakot, választ azonban egyelőre nem kaptak.
Újabb három megyei lap kerül a Mediaworks-höz, ezzel összesen kettő marad, ami nem Mészárosé. Hanem Vajnáé.
Bármit hazudnak, nem racionális gazdasági döntés volt ez.