Az egyetem meggondolta magát, mégsem ejtőernyőzhet át hozzájuk a Mediaworks megyei főpropagandistája

belföld

Mégsem veszik fel egyetemi főkommunikációsnak a Pécsi Tudományegyetemre azt a Fülöp Zoltánt, aki mostanáig a Mediaworks propagandagépezetébe tartozó megyei lapot vezette, most pedig az egyetemre ejtőernyőzött volna.

Szerdán írta meg a SzabadPécs, hogy a Dunántúli Naplót és a Bama.hu-t nyolc évig vezető Fülöp a Pécsi Tudományegyetemen folytatja. Az értesülést a PTE is megerősítette, eszerint szeptembertől hozzá tartozott volna az egyetemi televízió, rádió, podcast, valamint a nyomtatott és online sajtó is. A kérdésre, hogy hogyan egyeztethető össze Fülöp korábbi azzal, hogy most rábíznák az egyetem médiafelületeit, azt válaszolták, hogy „a Pécsi Tudományegyetem sosem tett különbséget bármely politikai oldallal szimpatizáló szerkesztőségek és újságírók között, bárki is finanszírozta vagy irányította őket”.

Ehhez képest az egyetem másnapra a jelek szerint mégis meggondolta magát. A PTE csütörtökön ugyanis közleményt adott ki arról, hogy mégsem alkalmaznak új embert, a kiírt pályázat elbírálásáig Fülöp felvétele helyett az egyetem inkább „a megüresedett főszerkesztői pozíciót átmenetileg belső munkaerő-átcsoportosítással törekszik megoldani”.

Kapcsolódó cikkek