Büntetőeljárás indult a Sebestyén Balázs DJ Oti-buliján történt rosszullétek miatt

belföld

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya 2026. augusztus 9-én rendelt el nyomozást az előző napi, a Hajógyári-szigeten tartott buli résztvevői között tapasztalt rosszullétek miatt. Ahogy a police.hu írja, a rosszullétek körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja, az eljárás célja a történtek teljes körű tisztázása.

A rendőrségi közlemény szerint a nyomozók az eddig tanúkat hallgattak ki, legutóbb augusztus 12-én, illetve „mintavételre intézkedtek”, valamint felvételeket foglaltak le, ezeket jelenleg is folyamatosan elemeznek.

A minták vizsgálatára igazságügyi toxikológus szakértőt rendeltek ki.

Sebestyén Balázs bulijának másnapját kezdett el terjedni két poszt a közösségi médiában, az egyiket egy férfi írta a lánytestvéréről, a másikban egy nő meséli el a saját esetét. Mindkét történet lényege, hogy Sebestény Balázs szombati buliján jártak, ahol alkoholos italt vásároltak, ittak, majd hirtelen rosszul lettek. Egyik nő sem egyedül szórakozott, egyikük a testvérével, másik a barátnőjével és a férjével volt.

Kapcsolódó cikkek