Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG

gazdaság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.

Számos szabálytalanságot és hiányosságot tártak fel 2021 májusában a romániai központú eMAG webáruház üzemeltetői ellen folytatott eljárásban. A GVH akkor 200 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek az eljárás eredményeként összesen 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot is vállaltak. Ennek utóvizsgálatát részben már 2023-ban elvégezte a versenyhatóság, és megállapította, hogy a cégek hiányosan teljesítették saját vállalásaikat, amiért az eMAG újabb 50 millió forint bírságot kapott a GVH Versenytanácsától.

A 2021-ben lezárt eredeti eljárás eredményeként az eMAG egy közel 3 milliárd forintos, a hazai vállalkozásokat támogató program megvalósítását is vállalta. Ennek utóvizsgálatát 2025 februárjában kezdte meg a GVH. A most lezárt eljárás során a GVH megállapította, hogy az eMAG-ot üzemeltető vállalkozások a maguk által vállalt és a GVH által előírt kötelezettségeik egy részét ezúttal sem teljesítették, illetve a vállalásaikat nem az előírt tartalommal valósították meg. Emiatt a vállalt intézkedéscsomag eredményei elmaradtak a várakozásoktól, nem segítették elő kellő mértékben a magyar vállalkozások online jelenlétét.

A webáruházat működtető cégek az eljárás során elismerték a mulasztásokat és lemondtak jogorvoslati jogukról. Mindezek alapján szabta ki a GVH Versenytanácsa a 225 millió forint bírságot.

Ez a GVH történetének második legnagyobb utóvizsgálati bírsága. Az eMAG-ot egy másik ügyben idén egyszer már megbírságolta a GVH, a fogyasztók megtévesztése miatt 2026 januárjában 235 millió forint bírságot szabtak ki. Így az eMAG üzemeltetői összesen már 710 millió forint bírságot kaptak a magyar versenyhatóságtól az elmúlt években a visszatérő megtévesztések és mulasztások miatt. (MTI)