Lannert Judit: 209 új tankönyv lehet elérhető az új tanévben

oktatás

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött – közölte Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.

A miniszter tájékoztatása szerint az Oktatási Hivatal tankönyvjegyzéke folyamatosan frissül, így „a pedagógusok számára egyre szélesebb és sokszínűbb választék áll rendelkezésre”.

Az iskolák fenntartói és igazgatói augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelés keretében rendelhetik meg azokat a kiegészítő kiadványokat, amelyek tankönyvvé nyilvánítási eljárása addigra sikeresen lezárul - tette hozzá.

Az áprilisban leadott tankönyvrendeléseket ez nem érinti, az iskolák pótrendelésben egészíthetik ki korábbi rendelésüket az időközben tankönyvvé nyilvánított és elérhetővé váló kiegészítő kiadványokkal.

„A cél az, hogy a mindennapi oktatási munkát korszerű, szakmailag megalapozott és a tanulást hatékonyan támogató eszközökkel segítsék” – hangsúlyozta a miniszter. (MTI)