Kiszáll a pártpolitikából és nem folytatja tovább a Romániai Magyar Egységpárt létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget szervezője, jelentette be maga Kátai a Facebookon.
Kátai, volt az első erdélyi Tisza-sziget szervezője, aki szabadúszó színész, kulturális menedzser, és aki a tolnai Nagyszékelyen gazdálkodik, illetve immár öt éve a Múzs-Art Színházi és Művészeti Műhely Közhasznú Egyesület menedzsere, ahol közösségeket, alkotókat és kulturális projekteket szervez és tart életben. A Romániai Magyar Egységpárt megalakulását április végén, Magyar Péter győzelme után jelentette be. Politikai szerepvállalásának kezdetén mi is készítettünk vele interjút.
Vasárnapi bejegyzésében Kátai azt írja, az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján újragondolta, milyen szerepet akar vállalni az erdélyi magyar közéletben. Az Egységpárt kezdeményezésekor még úgy gondolta, hogy új politikai alternatívára van szükség, amely nyíltan beszél a klientelizmusról, a korrupcióról és a politikai függőségekről, mostanra azonban arra jutott, hogy ezt nem pártpolitikai eszközökkel akarja folytatni.
„Ma már másképp látom, hogy erre milyen eszközzel lehet választ adni. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatták meg, hogy az erdélyi magyar társadalom mélyen megosztott. Miközben székelyek még mindig azon képesek vitatkozni, hogy magyarok-e, miközben történelmi sérelmekből, identitásfélelmekből és egymás ellen fordított közösségi indulatokból politikát lehet építeni, nagyon nehéz arról beszélni, milyen Erdélyt akarunk húsz vagy harminc év múlva” - írja.
Döntését azzal is indokolta, hogy saját állítása szerint az elmúlt hónapokban fenyegetések, megfélemlítés és személyeskedő támadások érték. Azt írta, egy ponton már nemcsak saját politikai szerepvállalásáról, hanem családja nyugalmáról és biztonságáról is döntenie kellett. „A családom biztonsága az a határ, amelyen semmilyen politikai ambíció kedvéért nem vagyok hajlandó átlépni” – fogalmazott.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közéletből nem vonul ki. Civilként továbbra is fel akar lépni a klientelizmus, a korrupció, a megfélemlítés és a politikai kiszolgáltatottság ellen, és folytatni akarja a Közösségi Párbeszéd kezdeményezést is. Politikai együttműködést ugyanakkor nem vállalna azokkal, akiket felelősnek tart az erdélyi magyar közélet szerinte klientelista rendszerének kialakításáért.
Romániai Magyar Egységpárt néven.
Milliárdok mentek el látszatberuházásokra, propagandára. Az erdélyi magyarságot ugyanazok vezetik tovább, akik alatt sorozatban történtek választási csalások. Egy kolozsvári szociológussal és az első erdélyi Tisza-sziget alapítójával beszélgettünk.