Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több téri tűz is keletkezett, közölte vasárnap a helyi rendőrség.
A tájékoztatás szerint szombat este nyolc óra körül érkezett lakossági bejelentés arról, hogy Benkovac környékén egy csoport gyanúsan viselkedik. A rendőrök rövid időn belül azonosították és megállították a gyanúsítottak járművét, majd a benne tartózkodó négy embert őrizetbe vették.
A horvát RTL nem hivatalos értesülései szerint az őrizetbe vettek közül hárman horvát állampolgárok, egyikük pedig külföldi nő. A Vecernji List című zágrábi napilap beszámolója szerint egy házaspár figyelt fel rájuk, miközben állítólag gyújtottak, és azonnal értesítette a rendőrséget. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a gyanúsítottak állampolgárságáról, illetve a Rastevicnél történtekről szóló sajtóértesüléseket.
Azt is vizsgálják, hogy az őrizetbe vett személyek kapcsolatba hozhatók-e a Benkovac térségében az utóbbi napokban keletkezett további tüzekkel. A térségben rövid idő alatt több helyen is felcsaptak a lángok, egyebek mellett Biljane, Lisane Tinjske, Zapuzane, Zagrad és Dobropoljci településeknél, valamint Biograd és Privlaka térségében.
Horvátországban az utóbbi napokban több nagy kiterjedésű erdő- és bozóttűz pusztított. A legsúlyosabb az Omis térségében, Lokva Rogoznicánál csütörtök este keletkezett tűz volt, amely mintegy ezer hektárt érintett, lakóépületeket és járműveket is megrongált. Egy ember meghalt, több mint negyvenen megsérültek, és több ezer embert kellett ideiglenesen biztonságos helyre menekíteni. Pénteken Dugi Otokon is nagy tűz ütött ki, ahol a lángok lakó- és üdülőépületeket veszélyeztettek. (MTI)
Dalmácia-szerte pusztítanak a lángok.
Négy magyar sérültről tudnak eddig, két magyar állampolgár van kórházban, őket hamar hazaengedhetik. A változó irányú, erős szél miatt pillanatok alatt terjedtek el a lángok. Sok autó menekülés közben gyulladt ki a a környék egyetlen főútján.