Foci-Vb 2026

Lionel Messi visszavonul a válogatottságtól

futball

Minden idők legeredményesebb futballistája az Instagramon jelentette be, hogy visszavonul az argentin válogatottságtól.

„Már nincs sok hátra, és lassan lezárulnak bizonyos korszakok. (…) Mindent kiadtam magamból, már nincs több, amit adhatnék, ráadásul mögöttem jönnek olyan nagyszerű fiatalok, akik megérdemlik, hogy itt legyenek” – indokolta a döntését a 39 éves labdarúgó. „Mostantól én is egy leszek közületek: kívülről fogok szurkolni és mindig támogatni a csapatot – jóban és rosszban, utóbbiban még inkább” – ígérte.

Lionel Messi az Egyiptom elleni győzelem után az amerikai focivébén 2026. július 7-én.
Fotó: ULRIK PEDERSEN/NurPhoto via AFP

„Azzal a nyugalommal és büszkeséggel távozom, hogy a csapattársaimmal együtt olyan pillanatokat adhattunk nektek, amelyekről álmodtatok. Egészen őrületes volt mindezt veletek együtt átélni. Szeretlek benneteket!” – írta Messi, a végén megjegyezve, hogy ezeket a sorokat július 21-én írta, két nappal a Spanyolország ellen elveszített vébédöntő után. „Ma, azután, ami édesapámmal történt, még biztosabb vagyok ebben a döntésben, mint korábban” – írta Lionel Messi arra utalva, hogy három héttel ezelőtt meghalt az apja.

Messi 2005. augusztus 17-én a Puskás Ferenc Stadionban rendezett magyar–argentin barátságos mérkőzésen mutatkozott be 22 ezer néző előtt. Argentína nyert 2–1-re, de nem erről volt emlékezetet a magyar válogatott ellenfele Argentína volt. Messit a 64. percben küldte be a pályára José Pekerman szövetségi kapitány, de az akkor 18 éves fiú nem töltött sok időt a gyepen: a 65. percben kiállította őt Markus Merk játékvezető, mivel Messi visszaütött a mezét ráncigáló Vanczák Vilmosnak. Állítólag Messi később az öltözőben elsírta magát a történtek miatt.

Forrás
Kapcsolódó cikkek