Vádat emeltek az egyik Szőlő utcai bántalmazó ellen

bűnügy

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 50 éves férfival szemben, aki javítóintézeti rendészként bántalmazott egy 12 éves gyermeket a Szőlő utcában. Mivel a férfi rendész volt a Budapesti Javítóintézetben, így közfeladatot ellátó személynek minősül.

A sértett, egy 12 éves fiú – aki letartóztatását töltötte az intézetben – 2023. augusztus 26-án a délelőtti órákban, a befogadó csoportban többször volt tiszteletlen növendéktársaival és a csoport gyermekfelügyelőjével is. A fiú a kapott utasítások végrehajtását is több esetben megtagadta, ezért a gyermekfelügyelő értesítette a rendészeti szolgálatot.

A vádlott és rendésztársa a befogadó csoporthoz ment. A gyerekek felsorakoztak a falnál, a vádlott pedig a sorban álló sértetthez lépett. A férfi – anélkül, hogy tartani kellett volna a sértett részéről támadástól vagy erre bármilyen más törvényes indoka lett volna – a nyakánál fogva megragadta, és kb. 20 másodpercig a falhoz szorította a fiút. A sértett nyakán a szorítástól piros lett a bőr.

A Fővárosi Főügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazással vádolta meg vádiratában. AZ az indítványuk, hogy a bíróság ítélje a vádlottat – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és határozott időre tiltsa el rendészi foglalkozásának gyakorlásától.

Fontos tudni, hogy ez a vádemelés nem érinti a további, a korábban a nyilvánosság előtt ismertté vált, a Szőlő utcai javítóintézetben történtek kapcsán – a Központi Nyomozó Főügyészéghez tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen – folyamatban lévő nyomozást. Arról az ügyről legutóbb júniusban számoltunk be, amikor megírtuk, hogy már 11 gyanúsított felelősségét vizsgálják.

Kapcsolódó cikkek