2026. augusztus

Rendkívüli ülés: pénteken választja meg a Parlament a Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetőit

És öt százalékra csökkentik a tűzifa áfáját.

Kolozsi Ádám
belföld

Gerincsérülése van a katapultáló Gripen-pilótának, de nincs életveszélyben

Sikerült letennie a földre a gépet, ami után az kisodródott és kigyulladt. Bátorságról és nagy lélekjelenlétről beszél a HM.

Kolozsi Ádám
belföld

Kanadai-magyar menedzser, politológus, egykori punk vagy jogi igazgató – közülük kerülhet ki az NVVH elnöke

A parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága Ligeti Miklós, Unger Anna, Jancsics Dávid és Sárvári Nicholas meghallgatása után választja ki a végső elnökjelöltet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

7,5 százalékos hiánnyal nyújtja be a költségvetés módosítását a kormány

„Ez mutatja az örökölt helyzet súlyosságát, és azt is, hogy az előző tizenhat év hibáit és rossz döntéseit néhány hónap alatt nem lehet kijavítani” – írja a Pénzügyminisztérium.

Szily László
gazdaság

Bő 400 millió forint közpénzt kapott a Fidesztől a Breuer-féle Heti TV öt év alatt

A pénz nagy része kormányzati kampányok ellenértékeként érkezett, de kaptak 33 millió forint közvetlen támogatást is.

Szily László
Média

Kohán Mátyás, Lentulai Krisztián és Kacsoh Dániel otthagyja a Mandinert

„Az újság a könyörülő Istené, az olvasóié és az íróié” – írja Kohán, aki szerint most „perspektívával rendelkező, nem gúzsba kötött, stabil, józan és érdekes jobboldali újságot” akarnak csinálni „olvasók, kis- és nagybefektetők partnersége mellett”.

Herczeg Márk
Média

Környezetvédelmi szabálysértések miatt büntették meg a debreceni CATL-t

A kormány arra utasította a hatóságokat, hogy minden akkugyárat a legszigorúbb ellenőrzéseknek vessék alá.

Kolozsi Ádám
környezetvédelem

400 ezer gyerek után érkezik hétfőn az 50 ezer forintos iskolakezdési támogatás

Nem kell külön igényelni, automatikusan kapják a jogosult családok.

Kolozsi Ádám
oktatás

Miután a kormány feljelentést tett, a Duna Aszfalt inkább visszafizeti az afrikai projektjére kapott állami banki pénzt

Szíjj Lászlóék százmilliárdos kongói ügylete miatt a kormány egy hónapja tett feljelentést.

Kolozsi Ádám
belföld

Olyan jól reagált a devecseri szárnyas fallosz kitalálója, mint a magyar politikából még senki, amikor kiröhögték

Nyárs Hajnalka alpolgármester nevetni is képes azon, hogy mennyire nem vette észre, hogy a jó szándékból kitalált és felállíttatott oszlop valójában micsoda. És úgy gondol rá, mint jól sikerült városmarketingre. Na jó, a kommentek azért marha rosszul estek neki.

Szily László
ÉLET

Ruszin-Szendi honvédségi vezetőkkel, a roncs mellől számolt be arról, mi történt valójában a szolnoki reptérre zuhant Gripennel

A gépen levegő-levegő rakéták és gépágyúlőszer is volt, ezért volt különösen fontos, hogy ne lakott területre zuhanjon.

Német Szilvi
baleset

Támogasd a 444 kamaszokról és egy különleges tanévről szóló új dokumentumfilmjét!

Egy tanéven keresztül követtünk 14 középiskolás kamaszt, akik egy különleges programban vettek részt. Egy évig tanulás és tantárgyak helyett csak azzal foglalkoztak, hogy jobban legyenek. A film befejezéséhez a támogatásotokra van szükségünk.

Fődi Kitti
FILM

Letartóztatták a Balatonnál rendőrök elől menekülő, kokain és THC hatása alatt vezető férfit

A sofőr augusztus 20-án menekülés közben több rendőrautónak is nekiment, rendőröket veszélyeztetett, végül egy villanyoszlopnak csapódott.

Benics Márk
bűnügy

A Tisza-frakció Sárvári Nicholast jelöli az NVVH élére

A Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke a választási kampányban a DE Akcióközösség koordinátora volt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Feljelentést tett a Miniszterelnökség a Tranzitot is szervező Kommentár Alapítványnak juttatott 28 milliárd miatt

A Ruff-féle tárca számításai szerint 2020 és 2026 között huszonnyolcszorosára nőtt a NER kedvenc alapítványának állami támogatása. Négy bűncselekmény gyanújával tettek feljelentést.

Német Szilvi
gazdaság