Úgy tűnik, az Orbán-kormány nemcsak Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel influenszeres szerelemprojektjére biztosított milliárdos forrásokat, de egy másik miniszterelnöki csemete, Orbán Gáspár projektjét is bőségesen megtámogatta.
A NER-korszak egyik legabszurdabb története lett volna a csádi misszió, amelyet sokan egyenesen Orbán Gáspár projektjének tartottak, noha az ő valódi szerepe kapcsán egymásnak ellentmondó nyilatkozatok születtek. „Orbán Gáspár katonatiszt. (...) Oda megy, ahová a parancs szerint mennie kell. Én rendeltem ki összekötő tisztnek” – mondta a volt miniszterelnök fiának csádi misszióban betöltött szerepéről Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2024-ben, még honvédelmi miniszterként. Szalay-Bobrovniczky azt is mondta a miniszterelnök fiáról, hogy „ez egy hadsereg, nem kívánságműsor, és ő feladatot teljesít”, valamint „speciális képzettsége, jogi ismerete és nyelvtudása miatt alakulatától a miniszteri kabinetbe vezényelve a csádi misszió előkészítésében vesz részt, más katonai és civil elöljárókkal együttműködve”.
Bő két évvel később a Telex kérdésére, hogy milyen szerepet töltött be Orbán Gáspár a csádi misszióban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: „Semmilyet.” Ennek ellenére a századosként is szolgáló miniszterelnöki utódot a kormányzati reakciókban inkább egyfajta összekötőként, előkészítőként tüntették fel, akinek a helyismeretére és a nyelvtudására támaszkodnak.
Ezt a képet némileg árnyalta a katona Pálinkás Szilveszter, aki a Telexnek kipakoló nagyinterjújában arról beszélt: azt mondta neki a volt miniszterelnök fia, hogy az önkéntes keresztény missziója alatt Afrikában megtalálta Istent, és „az égből szólt neki Isten, hogy gyere és mentsd meg az afrikai keresztényeket”. Pálinkás szerint Orbán Gáspár „egyszer csak felkerült a Karmelitába, kapott egy irodát főhadnagyként, és elkezdte tervezni az afrikai misszióját”. Később a Magyar Hang írt arról, hogy a Csádba szálló honvédségi repülőn Orbán Gáspárnak mint az egész kiküldetés misszióvezetőjének adták át a szót.A 444 birtokába került dokumentumok (egyebek mellett kétezres kormányhatározatok, kormány-előterjesztések és hatástanulmányok) szerint a hivatalosan szerényként bemutatottnál sokkal jelentőségteljesebb szerepe volt Orbán Gáspárnak a misszióban. Annyira, hogy több, a történetben kulcsszerepet vállaló szereplőnek is gyakorlatilag ő dirigált, az engedélye és a jóváhagyása nélkül semmi sem történhetett.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A magyar katonaság egyik poszterarca hosszú interjúban mesélt az áldatlan állapotokról, a politikai szempontok érvényesüléséről és a miniszterelnök fiával folytatott beszélgetéseiről.
A végül nem tárgyalt előterjesztésből az is kiderült, hogyan tervezett a minisztérium kommunikálni: sehogy.
Már az előtt eldőlhetett a magyar szerepvállalás és a fejlesztési központ kialakítása, hogy egyáltalán a csádi elnök állítólagos meghívó levele megérkezett a magyar kormányhoz.
A Magyar Turisztikai Ügynökség korábban azt állította, 1,5 milliárdot fizettek az influenszereknek a 2024-es bulin, de ez nem volt igaz. Közérdekű adatigényléssel kértük ki a neveket, a helyszíneket, a programokat és a költségeket.