Nagyon kikapott az éremesélyes franciáktól a vébére 28 év után visszatérő női kosárválogatott

sport

A magyar női kosárlabda-válogatott 99–53-as vereséget szenvedett az olimpiai ezüstérmes Franciaországtól a berlini világbajnokság B csoportjának első fordulójában.

Völgyi Péter együttese 28 év után szerepel ismét világbajnokságon, a nyitómérkőzésen azonban rögtön az egyik éremesélyessel találkozott. A magyar csapat jól kezdett, Juhász Dorka szerezte a találkozó első kosarát, Takács-Kiss Virág pedig triplával jelentkezett, ám a franciák gyorsan átvették az irányítást. Az első negyed végére már 29–11-re vezettek.

Török Ágnes (b) és a francia Marine Johannes.
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

A második játékrészben tovább nőtt a különbség. A magyar válogatott nehezen találta a dobóhelyzeteket és mindössze kilenc pontot szerzett a negyedben, miközben a franciák támadásban szinte megállíthatatlanok voltak. Marine Johannes vezérletével a rivális 61–20-as előnnyel vonulhatott a nagyszünetre, így a mérkőzés érdemi része gyakorlatilag húsz perc alatt eldőlt.

A fordulás után valamelyest kiegyenlítettebbé vált a játék, de a magyarok nem tudtak közelebb kerülni. Franciaország a harmadik negyed végén már 77–31-re vezetett, a záró tíz percet viszont 22–22-re hozta a magyar csapat. A franciák végül fölényes, 99–53-as győzelemmel kezdték meg világbajnoki szereplésüket.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

A magyar válogatott legeredményesebb játékosa Juhász Dorka volt tíz ponttal, Takács-Kiss Virág és Lelik Réka nyolc-nyolc pontot szerzett. A franciáknál Gabby Williams, Marine Johannes és Dominique Malonga egyaránt 17 pontig jutott.

Magyarország szombaton 14:15-től Nigéria ellen folytatja a tornát, majd hétfőn 14:30-tól a Koreai Köztársasággal találkozik. A csoportelső közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a második és harmadik helyezett pedig keresztjátékban küzdhet a legjobb nyolc közé jutásért. (via MTI)