Az elmúlt héten nem csak annyi történt, hogy elindult a gyermekvédelmi rendszer szakmai és jogszabályi reformja, amihez a kormány jelentős anyagi támogatást ígért. A gyermekvédelmi államtitkárság azt is célul tűzte ki, hogy a társadalom ne csak a botrányokat ismerje meg, hanem a rendszer működését is.

Magyar Péter a kormánytagoknak feladta kötelező olvasmánynak, az ellenzéknek pedig a kezébe is nyomta azt a 220 oldalas gyermekvédelmi diagnózist, amelyet a miniszterelnök és Gyurkó Szilvia államtitkár szerint mindenkinek el kellene olvasnia.

Nos, én megpróbáltam. És nem sikerült.

Ez a cikk arról szól, miért kellene sokat foglalkozni ezzel a jelentéssel minél több embernek, milyen páratlan erényei vannak, és miért alkalmatlan önmagában arra a szerepre, amelyre a kormányzati vezetők szánják.

Gyermekvédelmi rendszerváltás

A gyermekvédelem kezelésének minden szempontból új dimenziója, amit látunk: egy szakmai anyagot a miniszterelnök jelenlétében, nagy felhajtással mutatnak be, az eredményeket közzéteszik, a jogi kereteket újrarakják, a szükséges forrásokat elkezdik folyósítani.

Ahogy Kármán András pénzügyminiszter összefoglalta: „6 milliárd forintot különítünk el közvetlen gyermekvédelmi szakmai programokra, további 3,5 milliárd forintot pedig a szükséges fejlesztésekre. Új és megerősített férőhelyek, krízisellátás, pszichológiai, pszichiátriai és addiktológiai segítség, a gyermekvédelemben dolgozók szakmai és mentális támogatása. Ez azonban csak a kezdete annak a munkának, amelyet az elmúlt évek mulasztásai után el kell végeznünk.”

Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója szerint a Gyermekvédelmi Diagnózis (a továbbiakban: jelentés, illetve diagnózis) jelentősége nem elsősorban az, hogy új problémákat tárt fel, hanem hogy az állam végre hivatalosan, rendszerszinten és nyilvánosan elismerte azt, amit a szakemberek, civil szervezetek és ombudsmani jelentések hosszú évek óta jeleznek. „A sajtótájékoztató és a kapcsolódó megszólalások révén a korábban főként szakmai és civil körökben ismert problémákat kiemelte a szakmai buborékból, és országos közüggyé tette. Nemcsak egyes botrányok, hanem maga a gyermekvédelmi rendszer vált még szélesebb körben láthatóvá” – mondta Szlankó a 444-nek.

„Mindez egy politikai akció is volt, de ettől a diagnózis még nem válik szakmaiatlanná. A láthatóság és az állami felelősségvállalás, az ezt követő kríziscsomag fontos lépés, jó alap a gyermekvédelmi rendszerváltáshoz.”

A diagnózis, amelynek elolvasására a kormány biztat, valóban láthatóvá és megismerhetővé teszi a gyerekvédelmi rendszert, és aki belenéz, az nem csak káromkodni és csapkodni fog dühében, mint én tettem, hanem megérti, mire számíthatnak a gyerekek, akik bármilyen okokból, akár csak átmenetileg rossz helyzetbe kerülnek. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a diagnózis a magyar társadalom önképének, önismeretének is fontos dokumentuma lehetne. Csak kicsit máshogy kellene összerakni.

Nincs eldöntve, kinek szól