Drámai eredménnyel zárult a Nézőpont módszertani önvizsgálata

POLITIKA

Sok-sok vicces sztorit hozott a kormányváltás, az egyik ilyen volt a Nézőpont közvélemény-kutatásának besülése. A választás előtt még 66 Fidesz-KDNP-s egyéni győzelemben, és 41-42 fideszes listás mandátumban, és ennek megfelelően viszonylag szűk fideszes győzelemben bíztak. Ebből lett 10 egyéni és 42 listás hely, kétharmados Tisza-győzelem.

A Tisza mellett a választás másik nyertese az egyértelmű Tisza-győzelmet mérő Medián lett. Hann Endre ügyvezető egy nyilvános vitában még a választás előtt kemény szavakkal osztotta ki a nézőpontos Mráz Ágoston Sámuelt. Azt vetette a szemére, hogy közvélemény-kutatóból propagandista lett, és ő is beleállt az ellene folytatott, Deák Dániel által indított undorító kampányba.

Hann és Mráz

A választás után még többen nekimentek a Nézőpontnak. A Magyar Szociológiai Tásaság szerint felmerül a súlyos szakmai hiba vagy a manipuláció gyanúja, az ELTE-n felmerült, hogy Mráznak a történtek után távoznia kellene az oktatók sorából.

Mráz a választás után azt ígérte, hogy módszertani önvizsgálatot tartanak, céljuk, hogy a jövőben az eddigieknél is jobban végezzék a kutatói és adatalapú elemzői munkát.

Nos, az önvizsgálat lezárult, méghozzá dráma eredménnyel. „A jövőben nem pártpreferencia-adatokat publikálunk elsősorban, hanem mélyebb összefüggésekre rámutató, kutatásalapú elemzéseket – szól a közleményük, ami ugyan hétfői, de nem igazán vette észre senki. – Célunk, hogy a gondolkodó magyar emberek valóságismeretét bővítsük és ennek érdekében április után visszatérünk a magyar nyilvánosságba is. A jövőben kutatási jelentéseink módszertani és az adatfelvételre vonatkozó információi részletesebbek, a korábbiaknál transzparensebbek és minden érdeklődő számára elérhetőek lesznek.”

Lesz még egy Magyarország 2040 címet viselő szakpolitikai műhely, és ösztöndíjakat is fognak osztogatni, hogy „ezzel hozzájáruljunk a demokratikus közélet egyensúlyának fennmaradásához”.

Kapcsolódó cikkek