nézőpont

Orbán már személyesen Hann Endrén gúnyolódik a Fidesz számára lesújtó mediános közvélemény-kutatás után

A kormánypárti közvélemény-kutató pedig, láss csodát, pont most állt elő egy új felméréssel, amely szerint minden szipiszupi.

Urfi Péter
POLITIKA

Orbán szerint az ellenfelei hajókról, kastélyokról, sosem volt luxusról hazudoznak, de mindig lebuknak, Magyar Péter szerint a két Orbán mindenkit hülyének néz

Csak egy sima nyárvégi vasárnap Orbán-levéllel és libsi álhíreket lelegelő zebrákkal, 20 milliárdos uradalmi birtokot emlegető Magyar-visszavágással.

Rovó Attila
POLITIKA

Karácsony Gergely egyetért Orbán Viktorral Pride-ügyben

Ritka az egyetértés a két politikus között.

Takács Lili
POLITIKA

Megvan a fideszes narratíva: a Pride-dal minden terv szerint történt, Orbán csapdába csalta az ellenzéket

Nem értjük, most akkor veszélyesek az utcán vonuló melegek a gyermekeinkre vagy sem?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

A Nézőpontnál a Fidesz vezet 44:39-re

Most legyen okos az ember. A Medián felmérésében 51:36 a Tiszának.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Kovács Zoltán: Nyugat-Európában nem független a sajtó, politikai fegyverré akarják tenni

Részben már akként is működik.

Gazda Albert
Média

Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló módon képes az emberek véleményét becsatornázni

A Médianéző Központ elemzője szerint az ellenzék egyre radikálisabb.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ha most vasárnap lettek volna a tavalyi választások, a DK, az LMP és a Momentum is bejutna az EP-be

A legfrisebb felmérések szerint a DK bejut, a Momentum necces, az LMP nem jut be az EP-be.

Tbg
POLITIKA

Az Orbán-párti Nézőpont felmérése szerint a magyar felnőttek 37 százaléka Orbánra szavazna

Ha most lennének a választások. De nem most vannak.

anarki
POLITIKA

Bevándorlóügy ide vagy oda, a Fidesz támogatottsága nem nő

Még a saját zseb-kutatóintézetük szerint sem.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A te pénzedből: 4,4 milliárd forintos megrendelést kapott a kormánytól a Nézőpont-csoport cége

Ennyiből monitorozhatják a minisztériumok és több állami szervezet sajtófigyelésére.

Herczeg Márk
politika

Megállt a Fidesz népszerűségvesztése, a kormányt jobban kedvelik a népek

A Századvég szerint most jobb a kormány megítélése, mint 2011-ben.

Tbg
POLITIKA

A rejtőzködő szavazók több mint hetven százaléka egyik pártot sem választaná

A biztos pártválasztók közül persze a Fidesz most is vinne mindent a Nézőpont Intézet szerint.

Botos Tamás
politika

A Nézőpont Intézetnél stabilan vezet a Fidesz

Horváth Bence
POLITIKA

Állítólag így állunk most

A választás előtt egy nappal így tippelték meg a közvéleménykutató a választás kimenetelét.

Tbg
politika