• Helen Rappaport brit történész, Oroszország-szakértő évtizedek óta kutatja a Romanovok történetét. Munkáiban a nagy történelmi események helyett gyakran az egyéni sorsokra és a történelem által háttérbe szorított szereplőkre helyezi a hangsúlyt.
• Legújabb könyvében, a magyarul most megjelenő Az elszökött hercegnő című kötetében Julianna szász–coburg–saalfeldi hercegnő történetét meséli el, aki a Romanovokhoz fűződő házasságából megszökve a saját életéről és függetlenségéről próbált dönteni a 18–19. század fordulóján.
• A nemzetközi könyvhéten interjúztunk a történésszel.

Több könyvet írt a Romanovokról, áttételesen a magyarul most megjelent kötetében, Az elszökött hercegnőben is foglalkozik velük, hiszen a főszereplőt, Juliannát Nagy Katalin cárnő egyik unokájához adták feleségül. Hogyan kezdett érdeklődni a család iránt, és mi vezetett oda, hogy a politikatörténeti jelentőségük helyett inkább a családtagok személyes sorsára összpontosítson?

Véletlenül alakult így. Épp témát kerestem, és bár Oroszország nagyon érdekel, korábban nem gondoltam komolyan arra, hogy a Romanovokról írjak. Az ügynököm javasolta, de eleinte elvetettem, úgy gondoltam, az egész Romanov-téma túlságosan csillogó és érzelgős, tele szép ruhákba öltöztetett és sarokba állított lányokkal, ami egyáltalán nem vonzott. Az Anasztázia-mítosz ráadásul rendkívüli módon ártott a történelmi tények hiteles bemutatásának. (Az Anasztázia-mítosz az a több évtizeden át élő legenda volt, amely szerint Anasztaszija Romanova, II. Miklós cár legfiatalabb lánya túlélte a család 1918. július 17-ei kivégzését, és sikerült megszöknie a bolsevikok elől.)

Aztán rájöttem, hogy engem nem a birodalmi hatalom vagy a Romanovok felszínes csillogása érdekel, hanem a családon belüli kapcsolatok: hogyan viszonyultak egymáshoz, hogyan gondoskodtak egymásról, milyen tragikus hatással volt mindannyiuk életére Alekszej vérzékenysége. A lányok életét teljesen beárnyékolta a kényszer, hogy megvédjék a bátyjukat. Mindannyian boldog házasságot köthettek volna, és még a forradalom előtt elhagyhatták volna Oroszországot, de különböző okokból nem akartak távozni. Rájöttem, hogy ezt a történetet még soha nem mesélték el igazán. A négy nővért általában a háttérben álló, csicsás kalapokat viselő lányokként ábrázolták, akiknek alig van saját mondanivalójuk. Amikor azonban elkezdtem külön-külön kutatni az életüket, rájöttem, hogy rendkívül érdekes, megrendítő és teljesen különböző személyiségek voltak, nem lehet őket egyetlen arctalan csoportként kezelni.