A kormány bejelentése szerint Egyesült Királyságban november elejétől betiltják az olyan online pornográf tartalmakat, ami fojtogatást vagy vérfertőző kapcsolatokat ábrázol. A BBC azt írja, november 6-tól tilos lesz olyan pornográf tartalmak birtoklása vagy közzététele, amikben
Mindezt egy 2025-ben lefolytatott felülvizsgálat után vezetik most be. A vizsgálat során arra jutottak, hogy nagyon elterjedt a fojtogatás ábrázolása a pornófilmekben, ennek köszönhetően pedig normalizálódott a fojtogatás a fiatalok körében.
A felülvizsgálat hivatkozott egy 14 éves fiú történetére is, aki egy tanártól kérdezte meg, hogyan kell fojtogatni a lányokat szex közben.
Alex Davies-Jones igazságügyi miniszter azt mondta, nem arról van szó, hogy „ártalmatlan szexuális preferenciákat kriminalizálnak”, de hozzátette, hogy a pornó „befolyásolhatja, hogy az emberek – különösen a fiatalok – hogyan képzelnek el egy egészséges párkapcsolatot”, és azok a tartalmak, amik „normalizálják, sőt dicsőítik” a nők elleni erőszakot, „elmoshatják a határt a valós életben elfogadható viselkedés és az erőszak között”.
Davies-Jones egyben figyelmeztetett mindenkit, hogy ha ilyen anyaga van a gépén, azt törölje le. „Nem olyan ártalmatlan, mint gondolnád, november 6-át követően pedig bűncselekménynek minősül.” Az ilyen tartalmak birtoklása vagy közzététele akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető.