Kicsit elsuhant a radar alatt Schmidt Mária NapiMari címen futó rovatának kilencedik epizódja. Pedig!
Legutóbb akkor foglalkoztunk a Terror Háza menesztett főigazgatójának közösségi médiaaktivitásával, amikor szeretett kollégánkat vette górcső alá („Szily Laci kicsit olyan, mint a Sacha Baron Cohen által egyébként nagyszerűen megformált Borat, aki kazah riporterként rácsodálkozik Amerikára”). Azóta viszont elindította új rovatát, a NapiMarit, ahol aktuális eseményeket kommentál, a szövegbe időnként olyan fiatalos kifejezéseket is csempészve, mint a „tök király”.
Máskor viszont előbújik a virtigli történészi véna, és egy fokkal anakronisztikusabb megfogalmazásokra ragadtatja magát. Így tett csütörtökön is, amikor Magyari Péter (volt kollégánk, jelenleg a közrádió műsorvezetője) miatt ragadott klaviatúrát, akit rögvest párhuzamba is állított Lengyel Lászlóval. A publicista 1994-ben azt jósolta, hogy az MDF tartós hatalmi fölényt fog kiépíteni, Schmidt Mária szerint ezt össze lehet hasonlítani azzal, ahogyan Magyari elemezte az áprilisi választások előtti helyzetet.
Magyari Péter 2025 szeptemberében írt egy hosszú publicisztikát a Válasz Online-ra arról, hogyan dönthető el, demokráciában élünk-e vagy sem, és miért fontos ezzel a kérdéssel dűlőre jutnunk magunkban, ha nem akarunk a kampányőrület tetőpontján bedilizni (ezt a publicisztikát egyébként ma is nagyon érdemes elolvasni).
Ebből idézett a minap Schmidt Mária is, méghozzá ezt a részt:
„Fontos segédkérdés a nagy dilemma, azaz a »demokráciában élünk-e« kérdés megválaszolásához, hogy el tudjuk-e képzelni: egy választási vereség nyomán Orbán Viktor átadja a hatalmat Magyar Péternek.”
Schmidt szerint elég ellenérv lett volna az, hogy Orbán már 2002-ben is békésen adta át a hatalmat a vereség után, de a lényeg, hogy ez most is így történt, szerinte a „diktatúrázók tévedtek”, de nem élnek önkritikával, és a „csőbalos Guardian-ből DeepL-lel fordított külpolitikai véleményeket lobogtatják a közrádióban elemzés címen”. Majd következett a tételmondat, az összegzés, a tetőpont:
„Politikai miki egerek, akik bármit mondhatnak, következmények nélkül.”
Egészen eddig a pontig nem volt tiszta, hogy miért pont Lengyel Lászlóval állította párhuzamba a történész Magyarit, de itt azért csak felsejlett a szómágia veleje.
A mikiegerezés ugyanis Antall Józsefhez kapcsolódik. Ha esetleg valaki nem emlékezne rá (vélhetően azért akadnak ilyenek szép számmal), 1993-ban tört ki miatta egyfajta mikropurparlé, amivel kapcsolatban a Magyar Nemzet is felkérdezte akkoriban a miniszterelnököt. Már a lap témába vágó kérdése is parádés:
Sokan úgy érzik, ön túlságosan komoly. Másrészt meg az emberek általában idegenkednek az iróniától, önnek pedig hajlama van rá, kétségtelen. Nemrégiben – s ezzel felzúdulást okozott – némely politológusokat „mikiegérként” aposztrofált. Orbán Viktor, aki nem éppen hízelgő ajkú, a mikiegér jelképet durvaságnak nevezte. Beszéljen arról, hogy miképpen ítéli meg a politikai iróniát.
Antall a válaszában előbb kifejtette, hogy felelősségteljes kérdésekben komoly szokott lenni, „de nem komor”, az iróniát viszont a szabad vitastílus egyik elemének tartja.
„Néha abba betegszik bele az ember, hogy nem gunyoros, mert nem akarja megbántani a másikat. Főleg a demokrácia rendkívül időigényes és néha unalmas, ilyenkor a vitákban vissza kell inkább tartani magát az embernek, hogy ironikus közbeszólással ne törje meg ezt az unalmat” - tépelődött, de hozzátette, annak azért örült, hogy „valami többletet” adhatott a politikai mikiegerezéssel, és annak is, hogy a szókincsét „szívesen és gyakran használják” (ó, ha tudta volna, hogy a mikiegerezést még 2026-ban is használni fogják!).
A Magyar Nemzet ezután arra volt kíváncsi, Antall szerint „durva vagy csiszolt” volt-e a kifejezés. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy nem lát benne semmi sértőt, és nem az újságíró-társadalmat akarta vele kifigurázni. Majd azzal folytatta:
„Nekem nyilván bizonyos antropomorfológiai összefüggés következtében nagyon valósághűen jelent meg a mikiegér képe, egy adott esetben, egy politológusi fejtegetéssel kapcsolatban. Őszintén szólva, ebben semmi különlegeset, sértőt nem találok, mert – szerintem – Walt Disney állattárába bekerülni rang. Sajnos – eltérően Grósz Károlytól – nekem nem volt időm az amerikai útjaimon meglátogatni Disneylandet… Nem kívánok erről vitatkozni, ahogy eddig is, bizonyos szerény kifejezésektől nem fogom visszatartani magam, már csak egészségi okokból sem.”
Magyarán Antall szerény kifejezésnek tartotta a mikiegerezést, míg a szöveg tanúsága szerint Orbán Viktor, aki már akkoriban sem volt „hízelgő ajkú”, durvaságnak nevezte azt.
Mindenesetre Antall József mikiegerezése akkoriban azért mélyre mehetett. A miniszterelnök 1993 decemberében elhunyt. Az MDF 1994-ben elbukta a választásokat. A 168 óra egy évvel később portrét írt a pártról, így sorolva a bukás okait:
„A párt belső bomlása, az elhatalmasodó korrupció, a kioktató gőg, a mániákus historizálási hajlam, a kommunikációs gyakorlat hiánya, az elvadult médiaháború, a kezdődő kapitalizálódás riasztó vonásai, a mindenkinek mindent ígérő és végül csalódást okozó kárpótlási rögeszme...”
Érdekes, idén áprilisban szintén elbukott egy kormányzó párt, amelyet belső bomlás, elhatalmasodó korrupció, mániákus historizálási hajlam, a [modern] kommunikációs gyakorlat hiánya, elvadult médiaháború, a kezdődő kapitalizálódás riasztó vonásai, a mindenkinek mindent ígérő és végül csalódást okozó kárpótlási rögeszme jellemzett. És amelynek egyik fő ideológiai iránytűje most, 2026-ban éppen mikiegerezik.
Innen nézve érdemes lesz persze figyelni továbbra is a NapiMarit. Kis segítség 1995-ből: a 168 óra összeállította az MDF társalgási kisszótárát.
Lehet, hamarosan érdemes lesz kifejleszteni egyfajta MDF-Fidesz kommunikációs bingót. Addig is never forget: az MDF 1998-ban csak mindenféle egyéni választókerületi visszalépéseknek és okoskodásoknak köszönhetően tudott parlamenti frakciót összegründolni (a 3 százalékot is alig érte el listán), 2002-ben már a Fidesz szárnya alá bújva jutott be újra az Országgyűlésbe, 2006-ban viszont önállóan is megugrotta az 5 százalékos(!) küszöböt. Sőt, Bokros Lajos 2009-ben még EP-mandátumot is szerzett. 2010-ben aztán összebútoroztak a maradék SZDSZ-szel (Retkes Attilával), hogy végül végérvényesen kihulljanak a Parlamentből. Az MDF-logót 2024-ben bocsájtották árverésre.
Amiből semmi nem következik, nyilvánvalóan.