A katolikus egyház kétezer éves történetében először fordulhat elő, hogy egy hivatalban lévő pápa részt vesz egy választáson. XIV. Leó ugyanis levélszavazást kért a november 3-i amerikai félidős választásokra – írja a Letters from Leo. A chicagói agglomerációhoz tartozó Will megye választási hivatala megerősítette, hogy a pápa október 3-án igényelte a szavazólapot. A nyilvántartásban továbbra is polgári nevén, Robert Francis Prevostként szerepel. Egyelőre azonban nem tudni, hogy kitöltötte és visszaküldte-e a szavazólapot.
A választási nyilvántartás szerint XIV. Leó korábban mindkét nagy amerikai párt előválasztásán részt vett: 2008-ban és 2010-ben a demokraták, 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban pedig a republikánusok előválasztásán voksolt. Emellett 2012-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2024-ben az elnök- és kongresszusi választásokon is szavazott. Ez utóbbin a nyilvántartásból nem derül ki, hogy a pápa melyik párt jelöltjeit támogatta.
Az különösen érdekes kérdés, hogyan szavazhat most XIV. Leó, miután az elmúlt hónapokban többször is nyilvánosan összetűzésbe került Donald Trumppal. Az amerikai elnök azután támadta a pápát, hogy XIV. Leó élesen bírálta az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborúját, amelyet szerinte „a mindenhatóság téveszméje” hajt. A pápa korábban arról is beszélt, hogy Isten „nem hallgatja meg azok imáit, akik háborút indítanak”. Amikor pedig Trump azzal fenyegette Iránt, hogy „egy egész civilizáció pusztulhat el ma éjjel”, XIV. Leó elfogadhatatlannak nevezte a kijelentést. A Fehér Ház és a Vatikán viszonya annyira megromlott, hogy májusban Marco Rubio amerikai külügyminiszter Rómába utazott, és személyesen találkozott a pápával, hogy enyhítse a feszültséget.
A magát Jézusként megjelenítő elnök durván támadta a katolikus egyházfőt, megint a külügyminiszterének kellene elsimítania a helyzetet.
Továbbra is fel fog szólalni a háború ellen, mondta az egyházfő. „Túl sok ember szenved ma, túl sok ártatlant öltek meg, és úgy gondolom, valakinek ki kell állnia, és azt mondani, hogy létezik egy jobb út.”
„Nem akarom, hogy ez megtörténjen, de nagy valószínűséggel így lesz” – írta az amerikai elnök.