Volt, aki a tömegben rosszul lett.
Miután a momentumos Bedő Dávid feljelentést tett.
Nem bonyolítják, elővették a jól bevált módszereket, hátha megint bejön.
Mintha a Fidesz rájött volna, hogy a lepukkant kórházak mutogatása politikailag nem a legjobb ötlet. Takács államtitkár Miskolcon már örömmel mutatta be, hogy a mosdóban van szappan és wc-papír.
Adam Kadirovnak ez már a harmadik fontos állami pozíciója.
Robbanóanyag nem volt benne, de a detonátora működőképes volt.
A Tisza Párt elnökével szemben bennfentes kereskedelem gyanúja miatt indítottak eljárást, emiatt kérdéseket küldött neki az MNB. Magyar Péter pedig erre betelefonált.
A javaslat elsősorban a közösségi közlekedést akadályozókat célozta volna.
Decemberben védte meg doktori disszertációját nagy médiaérdeklődés mellett, miután Rácz András egyetemi tanár plágiummal vádolta meg.
Szerdán délben több rengés rázta meg a török város környékét. Az egyik utórengés 5,3-as erősségű volt.
Amin magyar katonák mentorálják a csádiakat.
Olvasóinkat kértük, hogy írják meg a bírságolásuk történetét a tüntetésekről. Kiderült, hogy lényegében mindegy, mit csinál az ember, 84500 forintos bírsággal kezdi, a visszaesők pedig már 104 ezret kapnak. Akkor is, ha le sem mentek az úttestre.
Több mint 50 demonstráló ellen indult eljárás.
Az egyik opció szerint mennek az Erzsébet hídra, még ha őt ezért akár börtönre is ítélhetik.
„A lakosság biztonságának érdekében.”