Horváth László szerint bűntárs az, aki drogokról rappel, és megálljt kell neki parancsolni. Nem ez az első téma, amiben művészeknek vagy civileknek akar megálljt parancsolni.
Eddig sima minisztériumi főosztályvezetőként emlegették a felterjesztőt. Most kiderült, hogy emellett erős fideszes politikai kötődése is volt.
Trump szerint Musknak csak azután lett baja az általa is jól ismert törvénycsomaggal, hogy lelépett a kormányból. Musk már arról posztolt, hogy Trump szerepelt az Epstein-aktákban.
Cser-Palkovics András a kormánnyal való tárgyalása során nem tapasztalta azt a hozzáállást, amit Vitályos Eszter szerdán produkált a kormányinfón.
Novák Előd szerint az ülés után elhangzott vádak koncepciós perbe hajlóak.
A békeszerződés Simion szerint „egész Románia születési bizonyítványa, és emlékét teljes erővel meg kell védeni!”
A Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztályának több dolgozójával szemben nyomoznak.
Három éve szerezték meg a luxusingatlant, egy évre rá árulni kezdték, de 16 milliárd forintért akkoriban nem kellett senkinek.
A gyermekei is végignézték a szenvedését.
Pedig a miniszter nemrég még megköszönte a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát.
A német Maja arra akarja felhívni a figyelmet, hogy senkit ne adjanak ki Magyarországnak, mert itt tűrhetetlenül bánnak az őrizetesekkel.
Jeszenszkyék sátáni kapcsolatai, Trump acélvámjai, Budapest egyre szűkösebb költségvetése és Mészáros Lőrinc, az MSZMP titkos hőse a 444 reggeli hírlevelében.
Az első átvilágítás után jutott az NVSZ olyan információ birtokába, ami alapján újra megvizsgálták az igazgatót. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot indított, hogy megtalálja, ki végezte el a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel gyanúsított igazgatójának átvilágítását.
A képviselő a megafonos Deák Dániel hídfoglalókról szóló posztja alá kommentelt.
Az ünnepi káoszban késelés és gázolás is történt a gyújtogatás és a rongálás mellett.