Bódog Bálint

A Fővárosi Ítélőtábla szerint rendben volt a Magyar Rádió bontási engedélye

A józsefvárosi önkormányzat egy társasházzal és egy civillel együtt támadta meg a Pázmány-kampusz építési engedélyét, de a törvényszék mindkét esetben elutasította a keresetet.

Bódog Bálint
belföld

A Szabad Európának van egy listája arról, hogy mely oroszokat akarja leszedetni a szankciós listáról a magyar kormány

Például azt az orosz minisztert, aki 2014-ben bejelentette a vitatott státuszú Donyecki Népköztársaság moszkvai „nagykövetségének” megnyitását.

Bódog Bálint
POLITIKA

3,5 milliárdos megbízást kapott Mészáros Lőrinc cége egy EU által támogatott vasúti fejlesztési projekten belül

Az összeg 85 százalékát az EU állja.

Bódog Bálint
gazdaság

Harmincegy gyereket találtak egy kelet-boszniai házban, gyerekkereskedelem miatt fogtak el három embert

A gyerekek egy részének horvát iratai voltak, de az első vizsgálatok alapján egyiküket sem tartották számon eltűntként.

Bódog Bálint
külföld

Holttest mellett repültek, traumatizálódtak

Egy ausztrál házaspár szerint miután a repülőgépen az egyik utas összeesett és meghalt, négy órán keresztül kellett a holttest mellett utazniuk.

Bódog Bálint
külföld

A Ryanair és a Wizz Air már azon verseng, hogy ki dominálja le a majd újrainduló ukrán légi közlekedést

Egyelőre azonban az elemzők szerint nincs elég gépük a piac ledominálásához.

Bódog Bálint
külföld

Lefelezték a Partizánnak nyilatkozó kormányfőtanácsos munkatársának a fizetését, ezért felmondott

A minisztérium nem indokolta a döntést.

Bódog Bálint
POLITIKA

Első fokon egy év börtönre ítélték a boszniai szerbek elnökét

A közhivatalok viselésétől is eltiltották hat évre.

Bódog Bálint
külföld

Trump a Fehér Házban fogadta Macront, Ukrajnáról beszélgettek

Egy ponton a francia elnök kijavította Trumpot az Ukrajnába érkező európai támogatásokkal kapcsolatban.

Bódog Bálint
külföld

Honvédelmi miniszter: Most jövök a parlamentből, pénz áll a házhoz

Beszéljünk a pénzről! Milyen pénzről? Hát a fegyverpénzről!

Bódog Bálint
belföld

Egy rakás nyugati vezető ellátogatott Ukrajnába évfordulózni, de Amerika nem küldött nagyágyúkat

Magyar részről sem érkeztek vezető tisztviselők.

Bódog Bálint
POLITIKA

Több száz páciense, többségében kiskorúak szexuális bántalmazásával vádolnak egy francia sebészt

A férfi nem tagadja a vádakat, de elmondása szerint nem emlékszik mindenre.

Bódog Bálint
külföld

Soha ennyien nem akartak még ír állampolgársággal visszajutni az EU-ba az Egyesült Királyságból

A Financial Times elemzői szerint azért, mert a brit gazdaság nincs túl jól, és az EU-n belül keresnek jobb lehetőségeket a fiatalok.

Bódog Bálint
külföld

Szijjártó: A nagy f… Magyarország akaratával szemben az ukránok nem lehetnek tagjai sem az EU-nak, sem a NATO-nak

Szijjártó úgy érzi, az Európai Bizottság nem lép fel eléggé Ukrajna ellen, mikor az a magyar kisebbségek jogait sérti, és nem érti, miért akarunk felvenni valakit, aki már most egy EU-tagország érdekeit sérti.

Bódog Bálint
POLITIKA

Fulladás okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

Egy folyóban találták meg őket, a rendőrség pedig korábban kizárta az idegenkezűséget.

Bódog Bálint
külföld