Szerinte a magyar kultúrpolitika nem hogy nem segíti a párbeszédet, de egyenesen „lerohasztja a gondolkodás közös tereit”.
Örüljünk, ha este nem sülünk meg!
Az amerikai elnök szerint eljött a béke ideje, Iránnak muszáj lesz alkut kötnie, különben újabb amerikai támadások jöhetnek.
A Medián szerint nagyon vezet a Tisza. Amerika csapásokat hajthat végre Iránban. Már Petőfi is veszélyeztette az ország szuverenitását. Balhé a kutatói hálózatok körül. Itt a 444 hétvégi hírlevele.
A bíró szerint aránytalanul járnak el a palesztinpárti aktivista ügyében, ami felveti annak a lehetőségét, hogy csupán a véleménye miatt büntetik.
Volt engedélyük, de a rendőrök szerint annyi bejelentés érkezett, hogy muszáj volt lépniük.
Állítólag egy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bíró tulajdonosi csoport áll az új ügyvezető mögött.
Nem tesz köztük különbséget, de mindenki csak 30 év múlva fog hozzáférni a pénzéhez.
Az elítélt két éve több településen is lövöldözött, nem sokkal azután, hogy az ország egy másik pontján egy tizenéves fiú megölt kilenc diákot és egy őrt egy iskolában.
Viszont a bíróság szerint ha a menhelynek a továbbiakban sem fizet az állam, megint perre kell mennie.
Előfordulhat, hogy a hevített dohánytermékek sem ússzák meg a jelentős mértékű adóemelést.
Az Európai Néppárt elnöke levelet írt Magyar Péternek, melyben tiszteletben tartja, hogy a párt tagjai máshogy gondolkoznak a csatlakozás módjáról és ütemezéséről.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint ami úgy hápog, mint egy kacsa, az egy kacsa, és ugyanez igaz a Pride-ra is.
Előfordulhat, hogy egy esetleges iráni légicsapástól féltik a gépeket, miután Amerika Irán megtámadását fontolgatja.
Mit hallgathatott Szijjártó Szentpéterváron? Mit ígért a MÁV-elnök, amit nem sikerült betartania? Kiket csukta le kilenc év után? Mit kezd Trump Iránnal? A 444 napindító hírleveléből kiderül.