Az egykori demokratikus ellenzék ikonikus alakja 86 évesen vonult a Pride-menetben szombaton, és a róla készült fotók révén az esemény egyik sztárja lett.
A hivatal javasolja, hogy az egészségügyért felelős miniszter intézkedjen a díj utólagos megfizettetéséről.
Egykori tévés-rádiós társa, Havas Henrik szerint már hónapokkal ezelőtt.
Hanem önös érdekből.
„Fantasztikus emberekkel találkoztam bent, több mint ezer emberrel egy olyan helyen, ahol nem kellene lenniük” – mondta Mahmoud Khalil.
Hiába az idén aláírt stratégiai partnerségi megállapodás Oroszország és Irán között, az Ukrajnában háborúzó „nagyhatalomnak” semmi esélye érdemi hatással lenni a történésekre.
Szerinte korántsem mondott még el mindent a kegyelmi ügyről a volt köztársasági elnök.
Magyar Péter pártjának előnye folyamatosan nő, ráadásul az emberek többsége a Medián felmérése szerint már elhiszi, hogy 2026-ban kormányváltás lesz.
Két nap alatt két fontos fesztivál megszűnését jelentették be.
Évek óta nem látogatott Keith Kellogghoz hasonlóan magas rangú amerikai politikus az országba.
Donald Trumppal is szeretett volna találkozni, hiába, az sem jött össze.
A mai Egyesült Államokért nem hagyná ott a hazáját minden idők egyik legjobb teniszezője.
A X. kerületben. Eloltották.
2,5 milliót loptak, de végül lebuktak.
A hivatal által elkövetett hitelrontás utóélete miatt is.