„Amit az izraeli hadsereg most a Gázai övezetben csinál: őszintén szólva már nem értem, mi a célja ennek” – mondta Friedrich Merz.
Öt emberi jogi szervezet békés vonulást tervezett az Andrássy úton, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára.
A miniszter szerint aki „nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartani”. „Hazaárulók vagytok. Ezt ma már majdnem mindenki látja” – reagálta Magyar Péter.
Magyar Péter nagy menetelése, a KDNP létezése, rendőri erőszak, a Putyin utáni Oroszország, az NB I. győztesei/vesztesei és borízű videó a 444 napindító hírlevelében.
Amikor a legjobb emberektől jön a legerősebb kritika.
20 mondat a rendszerről, amelyben élünk.
Azt, hogy hétfő hajnalban gratulált Nicușor Dan független jelölt győzelméhez, az Orbán Viktor által támogatott magyarellenes, vesztes jelölt azzal magyarázta, hogy el akarta kerülni a vérontást.
A szíriai férfi futballszurkolókat támadott meg, négyen súlyosan megsérültek.
A nyomozók gyanúja szerint a szökés belső segítség nélkül szinte lehetetlen lett volna.
Magyar Péter szerint „a fideszes elvtársak megint öngólt lőttek”, hiszen ha a hazai szolgálatok tényleg tudtak arról, hogy Tseber Roland ukrán kém, akkor arról értesíteniük kellett volna őt, mint EP-képviselőt, mielőtt találkozik vele.
Kína további 500 millió dollárral támogatja az Egészségügyi Világszervezetet, miközben az amerikai egészségügyi miniszter a szervezet elhagyására szólította fel a tagállamokat.
Amikor a Telex próbált tőle kérdezni, a Fidesz frakcióvezetője válasz nélkül kivonult.
Ez volt a program legnagyobb támogatási összege.
Keir Starmer miniszterelnök szerint az országa „megdöbbent Izrael eszkalációjától”.
Kocsis tények nélkül arról hisztizett, hogy a bírók annyira gyűlölik a jobboldalt, hogy esélyük sincsen a sajtóperekben, a Fővárosi Törvényszék erre adatokkal szembesítette.