A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa szerint a 2022-es ítélet megfogalmazása és indoklása törvénysértő.
Tömegpánik tört ki a Maha Kumbh mela hindu zarándoklaton a három szent folyó találkozásánál.
Egy alaszkai légibázison történt a baleset.
Az ügyészség közbelépett.
A függetlenségre most nem kérdeztek rá, de az elmúlt években ezt támogatták a legtöbben.
A férgek szerinte a víztározók szellőzőrendszerének korrodálódott fedőelemei, nem pedig a szabálytalan lakossági rákötések miatt jelentek meg.
A kínai elvtársak leleplezték a Szerbia ellen áskálódókat, akik ugyanazok, akik Ukrajnában forradalmakat szítottak, nálunk meg le akarták váltani Orbán Viktort.
Eddig azt hittük, hogy ez csak két afrikai nép háborúja, ami a magyar ember számára nem olyan, amiben mi is benne vagyunk. Csakhogy a Kongói Demokratikus Köztársaságnak van valamije.
„A Szabadság térről most 3 perc 12 mp alatt értem a Szent Lászlóba, míg régebben ez 2 p 59 mp volt” – írta a posztoló egy jászberényi zárt csoportban.
A tankerületek kétharmada érintett, mondta Rétvári Bence.
Veszprémben is a fideszes jelölt nyert a fideszes országgyűlési képviselővé lett elődje körzetében.
Elődje az a Hamran István volt, akinek méltatlan körülmények között kellett távoznia Robert Fico hatalomra kerülése után.
Ez már a második, 4-1-re nyertek Newcastle-ben.
„Lassan már 8 éve én vagyok az ország fasza! / Csak annyit kellett kiabálni: Ruszkik haza!”
A győztes Sonego egy 19 éves, világranglista-121. amerikaival vívja a nyolcaddöntőt.