„Nem szövetkezhet Trumppal! Ő veszélyes és megvetésre méltó! Jobb, ha különb nála!”
Március 15-én olyan politikai akciót hirdetnek meg, ami még nem volt Magyarországon – mondta az ellenzéki pártvezető, aki ismét beszélt az előrehozott választások lehetőségéről és arról, hogy a kormány titokban nyugdíjkorhatár-emelésre és általános egészségügyi privatizációra készül.
A rendőrség először nem beszélt bűncselekményről, pedig M. több feljelentést is tett. Aztán ismerősei beszélni kezdtek, a rendőrség pedig gyilkosság miatt fogta el a férjét.
Nem fizették be a számlát.
Simon Róbert Balázs két posztban is felhasznált ilyen képeket, az egyiket már törölte.
A covid-járvány és az azt követő influenzajárvány idején.
Az elhunytak száma három éve nem volt ilyen magas, a természetes fogyás egy év alatt 20 százalékkal gyorsult.
A Telex szerint több tényező is arra utal, hogy rákkeltő anyag kerülhetett a levegőbe.
Hadházy Ákos február elején kapta meg a szerződést, amiből kiderül: az orvosok és szakdolgozók gyakorlatilag a rendes munkaidejük terhére végzik a fizetős vizsgálatokat, amiért Papcsák cége kap pénzt.
Egyszerre akár 100 palackot is képesek lesznek befogadni a norvég automaták.
Ha az adómentesség, nem csak a munkabér után, hanem például osztalék után is járni fog.
11 évvel később már betiltaná, és azt mondta, a Pride abban a formában, ahogy eddig volt, a jövőben nem lesz, szerinte ezt „a józan ész” indokolja
Szijjártó szerint „egy-két fanatikus tagállam állandóan nukleáris szankciókat akar, míg a Biden-adminisztráció utolsó rúgásával szankciós listára helyezte a Paks II. beruházást”.
Őrsi Gergely polgármester szerint nem kérdőjelezik meg a szolidaritási hozzájárulás létjogosultságát, de úgy gondolja, fontos, hogy mindenki megismerhesse, milyen fejlesztéseket indítanak ebből.
Pedig a Direkt36 filmjében egy alkalmazott azt mondta, vannak illegális szerencsejáték-estjeik és maffia tematikájú bulik is.