Erin Patterson 2023-ban csinált egy ebédet, amelybe hárman belehaltak, egy ember pedig intenzívre került. Kilenc héten át tartó tárgyalássorozaton derült ki a vád állításaiból és a tanúk vallomásából, hogy mi és hogy történhetett. A nő végig tagadott, de végül az esküdtek bűnösnek találták.
B. I. 1999-től az APEH Tolna Megyei Nyomozóhivatalának vezetője volt, 2007 óta viszont csak a családi borászattal foglalkozott.
Nagy értékű költségvetési csalás gyanúja miatt.
„Nem is nagyon érdekelt” – mondta a korábbi igazságügyi miniszter azokról a végrehajtói kinevezésekről, amelyeket éveken át kenőpénzekért osztottak ki.
Az akcióról videót is készítettek.
A férfival szemben egy hónapja távoltartási végzés volt érvényben. A fiú túl van az életveszélyen, az édesanyja a helyszínen meghalt.
Egyhangúlag döntött a New York-i esküdtszék.
Félig már sikerült felhúzni a csalapusztai kastély közelében egy rönkházat. A rendőrség nyomoz.
Ha sikerül megegyezniük, és bűnösnek találják, a hip-hop producer élete hátralévő részét börtönben töltheti.
Az ügyben emberkereskedelem, kényszermunka és szexuális erőszak miatt őrizetbe vettek egy 45 éves balatonfüredi férfit.
Az édesanya a helyszínen meghalt, a fiút mentőhelikopter vitte el, az apa a támadás után magával is végzett.
Völner Pál ügyvédje jó ideje próbálta elérni, hogy hallgassák meg ügyfele egykori főnökeit is. Kedden így Magyarország 2014 és 2019 közötti igazságügyi minisztere tanúskodott.
Egy osztrák autópálya melletti erdőben szúrta le áldozatát.
800000.-
Börtönkórházba szállítják.