Egyéb

Ezzel végeztünk

plankog
Egyéb

Bevallotta családjának, hogy meleg, az utcára tették

A sztori azonban itt még nem ért véget. A srác majd' száz ezer dollárt keresett a családi balhéről készült videóval.

Tbg
Egyéb

Én most elmegyek,

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Élnek a kövek, mert bennük is erő szalad

Nemrég amerikai tudósok rájöttek, néhány kő mitől él, illetve milyen erő szalad bennük ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha vándorolnának.

Kovács Miklós
Egyéb

Itt vagyok!

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Én most elnézek egy buliba

Sarkadi Zsolt
Egyéb

A kacsatolvajok szájába tömték az ellopott állatokat, és letérdeltették őket az út mellett

Egy kínai faluban kaptak el két tizenévest.

Haszán Zoltán
Egyéb

Elfoglaltak egy várost a szakadárok Délkelet-Ukrajnában

Hogy, hogy nem, pont ott értek el komoly harci sikereket, ahol mostanában rendszeresen orosz katonai alakulatok tévednek el.

Király András
Egyéb

Meghibásodott egy turbina gépészeti berendezése Pakson

Csütörtök hajnali egykor felére csökkentik a 2-es reaktorblokk teljesítményét, vagyis száz megawattal kevesebb áramot termel majd az erőmű a hiba elhárításáig. UPDATE: A karbantartás tervezett volt, vagyis előre egyeztettek róla a Mavirral, így elméletben a fogyasztók nem fogják érzékelni a kiesést.

Király András
Egyéb

Mi lesz ma a neten?

plankog
Egyéb

Matt Damon is jeges fürdőt vett. A WC-ből.

Matt Damon a házában található vécékből mert vízzel csatlakozott a jéggel zuhanyzó sztárok táborához. Mert neki fontos a tiszta víz, és az, hogy abból mindenkinek jusson.

Kovács Miklós
Pazarlás

Szép ébredést, kellemes napot!

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Tudja, mit csinál Orbán Viktor a repülőn? Nézeget! Az ablakból!!

A Blikk egyik ovlasója örökítette meg a nem mindennapi jelenetet!

Király András
Egyéb

Kaliforniában is rengett a föld

A világ egyik legjobb borvidékén, Napában pusztított a földrengés. Legalább két helyen is tűz ütött ki, jelentősek az anyagi károk.

Király András
Egyéb

Ilyen egy jól sikerült nácihergelés: szentkoronás Darth Vaderre ugrott a Jobbik

A belügyminiszterhez intézett írásbeli kérdésükben a Wikipedia vonatkozó szócikkére is hivatkoznak.

Király András
Egyéb