sport

A farmerbotrány után most a sakkvilágbajnoki címen veszett össze Magnus Carlsen csapata a Nemzetközi Sakkszövetséggel

Az utóbbi évek egyik legabszurdabb sakkbotrányában a norvég világbajnok egy ponton már a Nemzetközi Sakkszövetség elnökének lemondására várt.

Bódog Bálint
sport

Bíróság elé áll a spanyol fociszövetség volt elnöke, Luis Rubiales, aki kéretlenül megcsókolta a világbajnok játékost

A játékos, Jennifer Hermoso hétfőn tanúskodik, Rubialesre korábban két és fél évet kértek az ügyészek.

Benics Márk
sport

Ekkora mázli nincsen is: Luka Dončić a Lakers ölébe esett

Az amerikai sportközvélemény döbbenten pislog: ekkora sztárt, korszakos zsenit szezon közben sosem szoktak elcserélni. Ennyiért? Kinek áll ez érdekében? Meghülyültek a Dallasnál? Hogy nem tudott róla a mindentudó LeBron James? A Lakers dörzsöli a tenyerét és röhög a markába.

Uj Péter
sport

Mérges kígyó marta meg a Budapest–Bamako rali magyar versenyzőjét

Kórházban kezelték, már jobban van.

Fődi Kitti
sport

Tömegverekedés a Fradi-pályán: folyik a nyomozás

Annyi biztos, hogy biztonságiak és vendégszurkolók is verekedtek.

Szily László
sport

City–Real meccs lesz a BL-ben, aránylag könnyű a Liverpool sorsolása, a Fradi a szurkolók álmát kapta az EL-ben

A PSG talán még nem ebben a körben esik ki, hiszen a Brestet kapta, igaz, a francia kiscsapat története legnagyobb húzását mutatná be, ha kiverné az olajpénzeszsákokat. A fradisták ájultra sörözhetik magukat Plzenben.

Szily László
sport

Továbbjutott a Ferencváros az Európa-ligában

Az első félidőben tekintélyes előnyt szerzett a Fradi, a végén mégis majdnem egyenlített a holland AZ.

Haszán Zoltán
sport

Inkább álom, mint cél Marco Rossi szerint a vb-selejtezőcsoport megnyerése

A válogatott a portugálokkal vagy a dánokkal, valamint Írországgal és Örményországgal játszik, csak az első jut ki biztosan a vébére.

Benics Márk
sport

Ne hallgasson a károgókra, jó buli lett az új Bajnokok Ligája

Este 9-kor egy időben kezdődik 18 BL-meccs, 16-nak tétje is van. Olyan óriásklubok nem jutottak a legjobb nyolc közé, mint a Manchester City vagy a Paris SG, és a Realnak vagy a Bayernnek sincs erre sok esélye. A csoportkörös BL-nél jóval több lett a nagy gólkülönbségű meccs. Szerda este zárul az új rendszerű Bajnokok Ligája alapszakasza.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Szerződést bontott szaúdi klubjával Neymar

A 33 éves labdarúgó minden bizonnyal a brazil Santos csapatába igazol, ahol a profi pályafutását is kezdte.

Benics Márk
sport

Kokainkereskedelem miatt letartóztattak egy volt válogatott belga futballistát

Nainggolan több hónapig klub nélkül volt, csak most kezdett újra játszani.

Haász János
sport

Próbálj nem sírni: Flick edző megölelte Gavit, miután az lemondott a pályára lépésről a keveset játszó társa javára

Nem könnyezek, csak Hans-Dieter ment a szemembe!

Szily László
sport

Jannik Sinner megvédte címét az Australian Openen

Az olasz teniszező Alexander Zverevet győzte le három szettben.

Benics Márk
sport

A felcsúti labdarúgó akadémia Oroszországból szerződtetett egy 20 éves focistát

A jelek szerint nem sikerült megfelelő balhátvédet találni a saját nevelésűek közül.

Haszán Zoltán
sport

Pár nappal világklasszis öccse után Tarjei Bø is bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul a biatlontól

A norvég sportoló 3 olimpiai aranyérmet és 11 világbajnoki címet szerzett.

Molnár Kristóf
sport