menu
search
account_circle

Tömegverekedés a Fradi-pályán: folyik a nyomozás

sport
február 01., 13:10
photo_camera Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

Egyelőre zavaros, hogy pontosan mi is volt a balhé a csütörtöki Ferencváros. AZ Alkmaar EL-meccsen a Groupama Arénában, de az biztosnak látszik, hogy tömegverekedés volt a vendégszurkolók és a helyi biztonságiak részvételével a meccs második félidejének elején. A rendőrség közleményéből annyi derül ki, hogy „22 óra körül a vendégszektorban verekedés alakult ki a szurkolók és a biztonsági szolgálat között.” Lendületes bunyó lehetett, mert a hivatalos tájékoztatás szerint a mentőknek öt embert kellett ellátniuk a helyszínen, akik közül egyet kórházba is vittek.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Érdekes elem, hogy 100 igazoltatott ember közül a rendőrök szerint csak 40 volt holland szurkoló, azt viszont nem árulták el egyelőre, hogy a többiek mind szekusok voltak-e vagy Fradi-szurkolók is beszálltak-e verekedni.

A 100 igazoltatáshoz képest a következmények - eddig - nem voltak jelentősek: egy magyar állampolgárral szemben pirotechnikai termék felhasználása miatt szabálysértési feljelentést tettek, egy holland állampolgárt rongálás bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő.

De nem biztos, hogy ez a vége, mert „a verekedés résztvevőinek azonosítása és a kamerafelvételek elemzése folyamatban van”. A IX. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Egy holland szurkolói csatornán olvasható kommentek szerint a holland szurkolókat meglepte, hogy a Fradi-stadion rendfenntartói nem csillapítani próbálták a feszültséget, hanem - szerintük - Fradi-huligán módjára vetették bele magukat a verekedésbe.