Az állam eddig a Haladáson keresztül folyatta az egyik zsebéből a másikba a pénzt, idén nem.
Ekkora előnyt még nem adott le senki, mint amennyivel a felcsútiak vezetik a bajnokságot 20 forduló után. És nem úgy tűnik, mintha Felcsúton szemérmesek lennének.
Az amerikai atlétának egy héten belül ez volt a második világrekordja.
Abu Fani góljával nyert a Fradi 1-0-ra.
Alighogy összefutott Oliver bíróval és lejattoltak, az már emelte is a piros lapot.
Az Eagles lehengerlő játékkal vágott vissza a Kansas City Chiefsnek a két évvel ezelőtti vereségért, 40-22-re nyertek.
Beépültem Indonézia egyik legvadabb szurkolói csoportjának kemény magjába: vettem egy jegyet 1700 forintnyi rúpiáért a Bali United stadionjának északi szektorába. Az ellenfél a rettegett Borneo. Isten irgalmazzon!
Otthagyják az orosz irányítás alatt álló Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget.
Ennek érdekében igazoltak is az orosz első osztályból egy ghánai és egy örmény válogatott futballistát.
Versenyfelügyeleti eljárás indult.
Az utóbbi évek egyik legabszurdabb sakkbotrányában a norvég világbajnok egy ponton már a Nemzetközi Sakkszövetség elnökének lemondására várt.
A játékos, Jennifer Hermoso hétfőn tanúskodik, Rubialesre korábban két és fél évet kértek az ügyészek.
Az amerikai sportközvélemény döbbenten pislog: ekkora sztárt, korszakos zsenit szezon közben sosem szoktak elcserélni. Ennyiért? Kinek áll ez érdekében? Meghülyültek a Dallasnál? Hogy nem tudott róla a mindentudó LeBron James? A Lakers dörzsöli a tenyerét és röhög a markába.
Kórházban kezelték, már jobban van.
Annyi biztos, hogy biztonságiak és vendégszurkolók is verekedtek.