A Fidesz teljes valótlanságokkal reagált az óriási nézettségű Direkt 36-dokumentumfilmre, Orbán pedig megtalálta, mi az igazán jó Magyarországnak: ha Németországban erősödik a szélsőjobboldal. Közben Magyar Péter évfordulós Partizán-interjúja is hevesebben alakult a vártnál.
Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy mégsem valósul meg a mini-Dubaj projekt, miután a Főváros élt az elővásárlási jogával. Karácsony szerint valószínűleg felmérték, hogy a beruházás pusztító hatással van a Fideszre, Vitézy szerint a befektető látta be, hogy Magyarország nem Szerbia, Szijjártó szerint pedig ez most így alakult.
„Örülök, hogy Trump hozzánk hasonlóan szuverenitáspárti” - mondta Szijjártó, amikor Grönland megszerzésének tervéről kérdeztük. Szerinte ezt majd a dánok kezelni fogják az amerikaiakkal. Mini-Dubaj ügyben azt mondta: „ha a főváros vezetése úgy gondolja, hogy Rákosrendező jól néz ki, ahogy kinéz, ha az úgy helyes, hogy ebek harmincadjára marad, akkor lelkük rajta”.
Papp Bojána 15 évvel ezelőtt forgatott dokumentumfilmet a tököli fiatalkorúak börtönében, ahol egy rapversenyt követett végig. A film azonban a versenynél sokkal többet mutat, megismerhetjük a börtönre került fiatalok életét, álmait és bűneit is.
Czeizer Dóra Villő a magyar alternatív zenei szcéna egyik ígéretes feltörekvő előadója, aki finom, álmodozó dalaiban állatos, főként madaras motívumokon keresztül tárja fel a legmélyebb érzéseit. A fiatal énekesnő szeretné, ha dalaihoz kapcsolódhatnának azok, akiket hozzá hasonlóan megriaszt a világ durvasága.
Sosem néztek még minket ennyien, és még sosem volt ilyen hatása a közéletre a munkánknak, mint idén. 2024-ben ezek voltak a 444 legnézettebb videói.
A Jeti Mozi bemutatja Ócsai Dorottya Teljes szívvel című dokumentumfilmét, ami három nevelőszülő történet tárja a néző elé. A hiánypótló, a témában páratlan mélységű dokumentumfilmből kiderül, hogy kit, mi visz erre a pályára, és hogy hogyan lehet feldolgozni azt, hogy a gyerekek csak kis ideig válnak a család részévé, aztán el kell engedni őket.