A Marseille azzal vádolhatja Neymart, hogy azt mondta egy japánnak, hogy szaros kínai

ligue 1
2020 szeptember 22., 11:11
comments 21

Nem igazán csillapodtak a kedélyek a francia foci egymást legjobban gyűlölő két csapata, a PSG és az OM között azok után, hogy a két csapat 8 nappal ezelőtti párizsi meccsét öt piros lappal járó tömegverekedéssel fejezték be a felek, ami során a francia bajnokság legnagyobb sztárja, Neymar is pirosat kapott.

Neymar emlékezetes módon már ott a pályán azzal vádolta meg az OM spanyol védőjét, Alvaro Gonzalezt, hogy rasszista megjegyzést tett rá, ezzel indokolva, hogy a tumultus közben hátulról adott egy tockost az ellenfele tarkójára, amit a VAR kiszúrt. A konfliktus a következő napokban is folytatódott, Neymar twitekben támadta és rasszistázta Gonzalezt, elárulva, hogy a spanyol állítólag azt mondta neki, hogy “Kurva anyád, te majom”.

Az ügyben a francia szövetség vizsgálatot indított.

A francia Le Figaro most azt írja, hogy a spanyol COPE rádió szerint a marseillle-iek birtokában van egy felvétel arról, hogy ugyanezen a meccsen Neymar azt mondja az OM japán védőjének, Hiroki Sakai-nak, hogy “szaros kínai.”

photo_camera Neymar és Sakai az esélytelen vendégek által 1-0-ra megnyert PSG-OM közben.

A tömegverekedés videóján is látszik, hogy a két játékos mindenképp foglalkozott egymással a tusakodás közben:

A legfrissebb hírek szerint a dél-francia csapat kérdésre nem erősítette meg - bár nem is cáfolta - a felvétel létezését. Amit a feltételezések szerint a szövetségi vizsgálat során tárnának elő, ha úgy alakulnak az események.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.