Az Újpest edzője drámai képet festett a klubot leterítő járványról

nb1
2020 november 01., 13:08
comments 49

Vasárnap délután 4-kor megrendezik az Újpest-MTK meccset az NBI-ben, annak ellenére, hogy a hazai csapatnál tombol a járvány. Az Újpest megpróbálta elhalasztatni a meccset, de ehhez az MTK nem járult hozzá.

Az újpesti csapat vezetőedzője, Predrag Rogan tegnap közleményt adott ki arról, hogy mi a helyzet a klubnál. Saját magával kezdte, ugyanis ő s elkapta a covidot:

„Megfertőződtem a koronavírussal, minden tünete jelentkezett nálam, képtelen vagyok felkelni az ágyból. Az első csapatnak több, mint a fele, a teljes szakmai stáb, az összes edzőnk, fizioterapeutánk, orvosunk, mind-mind fertőzött. Jelenleg 10 játékosunk van, akik a legutóbbi teszteléskor ugyan negatív eredményt produkáltak, és pályára tudnak lépni, de mind együtt voltak a többi játékossal, együtt készültek, együtt játszottak... A koronavírus megtámadta a klubunkat, és nekünk most ezzel kell megküzdenünk.”

A Magyar Labdarúgó Szövetség augusztusban döntött úgy, hogy csapatonként egyszer halasztást lehet kérni a járványra hivatkozva, de ehhez az ellenfélnek is hozzá kell járulnia. Az Újpest megpróbálta, az MTK viszont elutasította a kérést.

Rogan vezetőedző ezzel kapcsolatban azt írta, hogy „sajnos teljesen érthetetlenek számomra az MLSZ előírásai, de nem dolgom ezt megérteni, a szabály az szabály. Az ellenfelünk hozzáállása, aki nem hajlandó elhalasztani a mérkőzést, szintén kicsit érthetetlen. Azzal, hogy nem egyeznek bele a találkozó későbbi időpontban történő lejátszásába, veszélybe sodorják a saját játékosaikat, és akár az egész bajnokságot is...”

Szerinte „ha valahol igazán léteznie kéne a sportszerűségnek az élet bármely területén, az a sportban kellene, hogy legyen. A koronavírusos idők sok változást hoztak, és egyértelműen látszik, sajnos, hogy az etikai elvek is változnak. Most, amikor arra lenne szükség, hogy maximális megértéssel legyünk egymás iránt, amivel szembesülünk, nevezzük bárminek is, az «erő és fölény fitogtatása, a tisztelet hiánya»”.

Az MTK is közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy sajnálattal értesültek az újpesti koronavírusos esetekről, de nekik is megvan a maguk baja.

„Az ellenfelünket érintő nehézségek mellett a kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy klubunk szintén nincs könnyű helyzetben: csapatunk keretéből több mint egy kezdőcsapatnyi játékos hiányzik tartósan vagy hosszabb-rövidebb ideig műtétek, sérülések, betegségek miatt. Az érintettek jelentős része biztosan nem léphet pályára vasárnap, míg néhány labdarúgó esetében csak a mérkőzés napi állapot dönt majd erről” - írja az MTK. Vagyis náluk is rossz a helyzet, de mégis most akarnak játszani.

Ezt azzal indokolják, hogy „az Újpest FC halasztási kérelmét azért nincs módunk elfogadni, mert a sűrű versenynaptár szinte lehetetlenné teszi az elhalasztott mérkőzés mindkét klub számára egyenlő feltételek melletti pótlását, hiszen erre egyrészt a válogatott szünetek kínálnak esélyt, azonban keretünkben több felnőtt és U21-es válogatott van (a legutóbbi válogatott szünetben nyolc játékosunknak érkezett meghívó), így akkor sem lenne lehetőségünk pótolni a mérkőzést, míg az esetlegesen szóba jöhető további játéknapok esetén sincs garancia arra, hogy az új időpontban nem klubunkat éri hátrány egy mostani döntés miatt”.

Az Újpest olyan ifijátékosokkal áll majd ki, akik most edzettek először a felnőttekkel. A meccset nézők előtt rendezik, az NBI-es meccseken nincsen semmiféle létszámkorlátozás, de legalább már a maszkviselést előírták a lelátókon.

link Forrás

Tavaly az MTK volt hasonló helyzetben, mint most az újpestiek, akkor gyomorfertőzés miatt dőlt ki a komplett csapat, de a szombathelyi Haladás nem járult hozzá a bajnoki elhalasztásához.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.