Visszavonul a válogatottól Szalai Ádám, a csapat kapitánya

válogatott
2022 szeptember 21., 13:34

A Nemzetek Ligája idei két hátralévő meccse után visszavonul a válogatottól Szalai Ádám csapatkapitány. Ezt Szalai jelentette be a Telkiben tartott sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, hogy jóelőre átgondolta az időzítést. A jövő tavasszal kezdődik a következő Európa-bajnoki selejtező, addig, ha "valami hiányt jelentene" a távozása, lesz idő a pótlására. Köszönetet mondott a szurkolóknak a válogatott fantasztikus támogatásáért.

A csatár decemberben ünnepli majd a 35. születésnapját, a válogatottban eddig 84 meccsen 25 gólt szerzett.

photo_camera Fotó: ANDREAS SOLARO/AFP

Marco Rossi szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón úgy kommentálta Szalai döntését, hogy ez egyáltalán nem vidám pillanat, de reméli, hogy gyorsan túlteszik magukat ezen a helyzeten, és az együtt megélt gyönyörű élmények maradnak. Szerinte a legszebb pillanatoknál mindig ott volt Szalai, a legrosszabb pillanatokban - az albánok elleni két vereség alkalmával a világbajnoki selejtezőkön - pedig a műtétje miatt nem. Dicsérte Szalai vezetői képességét is, mindenki őt tekintette a csapat vezérének, ezért a visszavonulása rendkívüli veszteség. „Mindenki pótolható, de Szalai esetében ez nem lesz egyszerű, rendkívüli játékost veszít el a válogatott” - közölte Rossi. Nekik egy hónapja mondta el Szalai, hogy befejezi a válogatottnál.

Szalai 13 és fél éve, 2009. február 11-én egy Izrael elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a válogatottba. Az első gólját San Marino ellen szerezte 2010 október 8-án, azon a meccsen rögtön mesterhármasig jutott.

A szurkolók eleinte nehezebben fogadták a szívükbe, sok kritika érte, de a szövetségi kapitányok egyetlen kivétellel végig számítottak rá, és a fontosságát hangsúlyozták a pályán és az öltözőben is.

Az egyetlen kivétel Pintér Attila volt, aki a magyar edzőszakma nevében sértődött meg Szalaira a játékos emlékezetes, 2013 októberi kifakadása után. A magyar foci hibáit és a körülötte lévő hülyítést hosszan és őszintén soroló monológot a hollandok elleni súlyos, 8-1 után mondta el Szalai. Pintér még győri edzőként reagált rá, aztán amikor kinevezték szövetségi kapitánynak, nem hívta meg Szalait a válogatottba, de a játékos sem igent ment volna. Azután tért csak vissza, amikor Dárdai Pál lett a válogatott szövetségi kapitánya.

link Forrás

Szalai rúgta az Európa-bajnokságra 44 év után kijutó magyar válogatott első gólját a 2016-os tornán Ausztria ellen. És gólt szerzett a 2021-es Európa-bajnokságon is a németek ellen.

Az, hogy oda kijutottunk, a válogatott tagjai szerint annak a beszédnek is köszönhető, amit Szalai mondott az öltözőben az Izland elleni, sorsdöntő meccs előtt. Ez a videó azt is megmutatja, hogy miért tartják a válogatott vezéregyéniségének a szövetségi kapitányok. Marco Rossi egy interjúban utalt is rá, hogy akkor volt gyengébb periódusa a válogatottnak, amikor Szalai sérülés miatt nem volt ott a keretben.

link Forrás

A beszédeiről ezt mondta az angolok elleni négygólos győzelem után

link Forrás

Szalai abban is elütött a válogatott korábbi kapitányaitól, hogy tudott lesújtó kritikát megfogalmazni egyébként győztes meccs után is, mint amilyen az Andorra elleni, tényleg nagyon szenvedős 2-1-es meccs volt.

link Forrás

Szalaival még 2016-ban készült egy videó a 444-re is.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.