Irán a 98. és a 100. percben lőtt gólokkal győzte le Walest

világbajnokság
2022 november 25., 12:04

Péntek délelőtt már meg is kezdődött az idei világbajnoksági csoportköreinek második fordulója, rögtön egy Wales-Irán meccsel a B-csoportból. Az első fordulóban Irán nagyon kikapott az angoloktól, Wales pedig ikszelt az amerikaiakkal, így világos volt, hogy mindkét csapatnak szüksége lesz a győzelemre, ha meg fenn szeretnék hagyni a továbbjutás lehetőségét.

A meccs tán legdrámaibb pillanata már a kezdősípszó előtt lezajlott, amikor az iráni játékosok ezúttal énekelték a himnuszt, de a jelenet inkább tűnt szörnyen feszültnek, semmint euforikusnak vagy felszabadultnak. A kamerák közben zokogó iráni drukkereket mutattak a lelátóról.

photo_camera Fotó: ANNE-CHRISTINE POUJOULAT/AFP

Ahhoz képest, hogy mennyire kellett a győzelem Walesnek, az első félidőben egyáltalán nem tudtak felnőni ehhez a feladathoz. Kifejezetten halványan kezdtek, sőt, negyedóra után pár pillanatra úgy tűnt, hogy egy komoly walesi hiba után Irán megszerezte a vezetést, de hiába sakkozták ki gyönyörűen a támadást, a kapuba találó Ali Gholizadeh kevéssel, de lesen volt. Az iráni lendület megmaradt legalább a 30. percig, még ha veszélyes helyzetek nem is jöttek ki már ebből.

Nehéz kérdés, hogy az első félidőben Irán volt-e ennyire jó, vagy Wales ennyire formán kívül (talán mindkettő egyszerre igaz). Wales egyetlen komolyabb az első félidőben Kieffer Moore előtt adódott, de Hosseini védeni tudott. Igaz, a helyszíni brit sajtóbeszámolók szerint elég nagy hőség is volt a meccs idején, nyilván ez sem könnyítette meg a játékosok dolgát.

A második félidőben aztán hasonló tempóban folytak tovább az események, az 51. percben Irán nagyjából tíz másodperc leforgása alatt kétszer is eltalálta a walesi kapufát. Érdekes statisztika, hogy Irán korábbi 16 vébémeccsén összesen kétszer lőttek eddig kapufát, úgyhogy most sikerült megduplázniuk ezt a számot.

link Forrás

Az első igazán nagy walesi helyzetig a 84. perc elejéig kellett várni, amikor Davies bombáját Hosseini fogta meg, majd kb. az ellentámadásból a kiugró Taremit a kifutó Hennessey kapus jó 30 méternyire a kapujától letarolta. A játékvezető sárga lappal letudta volna az esetet, de a VAR-ból rászóltak, hogy ez nem tűnik elégnek. Tényleg nem tűnt amúgy, brutális volt a Nottingham Forest kapusának megoldása. Ez volt az első piros lap a vébén.

Az eddig is több helyzetet kialakító irániaknak így hirtelen emberelőnye is lett, és mivel sokat állt a játék, kilenc percnyi hosszabbítás is várt a csapatokra. Irán nyomott, távoli, kaput elkerülő védésekre is futotta, de igazi gólhelyzetet sokáig nem tudtak kialakítani.

Már úgy nézett ki, hogy marad a 0-0, amikor a 98. percben a rutinos, csak 20 perce beállt Joe Allen eladta hátul a labdát, majd a szintén 20 perce beállt Cheshmi óriási gólt lőtt. Wales még magához sem tudott térni, a 100. percben, a hosszabbítás hosszabbításában kaptak még egyet: Allen vesztette el ismét a labdát, majd a letámadó irániak 4 a 3 ellen kijátszották a walesi védelmet, Rezaeian pedig szépen lőtte be a labdát.

Wales egyáltalán nem érdemelt volna győzelmet, Bale vagy Ramsey semmi érdemit nem mutatott, Irán pedig sokat tett azért az egy gólért, amiből a legvégén kettő is lett.

Az utolsó fordulóban Wales Angliával, míg Irán az Egyesült Államokkal játszik majd, ma este pedig Anglia-USA meccs következik.

Egyéni képviselőjelöltek
-
Szövetségi kapitány

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.