Nagyon elegánsan búcsúzott az edző, aki a világbajnokságon egyedüliként két óriási bravúrt is véghez vitt a csapatával

világbajnokság
2022 december 06., 10:53

A lehető legkegyetlenebb módon, 11-esekkel esett ki a vébéről - az ebben a műfajban óriási bajnok horvátokkal szemben - Japán. Mégis, a japánok szövetségi kapitánya, Morijaszu Hadzsime emlékezetesen köszönt el a világbajnokságtól.

Meghajolt a japán drukkerek előtt.

photo_camera Fotó: KEITA IIJIMA/The Yomiuri Shimbun via AFP

És maga köré gyűjtötte a vereség miatt összezuhant játékosait, majd hosszan beszélt nekik a középkörben.

photo_camera Fotó: FRANCOIS-XAVIER MARIT/AFP


Hogy mit, az a meccs utáni sajtótájékoztatóból sejthető, ahol azt mondta, hogy “a játékosok a japán futball új korszakát mutatták be. Megmutatták, milyen jól tudnak játszani egy ilyen nagy tornán, mint a világbajnokság. Remélem, ugyanazon az úton haladnak tovább, és úgy gondolom, hogy a japán futball tovább tud növekedni”.

Voltak csapatok, amelyek nagy bravúrt hajtottak végre a világbajnokságon, de egyik sem mérhető Japánhoz. A sorsolás révén belekerültek az egyetlen csoportba, ahol két egykori világbajnok is helyet kapott. Mindkettőt legyőzték. Előbb a németek ellen fordítottak 8 perc alatt, aztán a spanyolokat is meglepték egy viharos 3 perccel. (A kettő között meg kikaptak Costa Ricától, éppen ezért nem nevezhetőek igazán nagy csapatnak.) A németek és a spanyolok kispadján is BL-győztes edző ült.

A japánok szövetségi kapitánya, Morijaszu Hadzsime végig igazi úriemberként viselkedett. Az 54 éves edzőt hazáján kívül kevesen ismerhettek a világbajnokság előtt. Játékosként csak japán klubokban lépett pályára (végtelen hosszú ideig Hirosimában), és bár volt válogatott is, de még éppen abban az időszakban (1992-96 között), mielőtt Japán elkezdett volna kijutni világbajnokságokra.

Edzőként is maradt az országon belül, szeretett hirosimai klubját, a Sanfrecce-t irányította, háromszor is bajnoki címet nyerve. Aztán a korosztályos japán válogatottakkal foglalkozott, 2018-ban lett a felnőtt csapat edzője. Ő vezette azt a japán csapatot is, amelyik 2019-ben a döntőben kikapott a hazai világbajnokságára gőzerővel készülő Katartól.

Ez a kudarc nem szegte a japánok kedvét, a szurkolók már a világbajnokság előtt is bíztak Morijaszu Hadzsimében.

photo_camera Fotó: JEWEL SAMAD/AFP

Az biztos, hogy olyan átéléssel énekli a himnuszt, mint kevés edző a tornán.

link Forrás

De emellett végig nagyon elegáns maradt. Nem üvöltözött a bírókkal, nem alázta az ellenfeleket.

Így örült például a németek legyőzésének.

photo_camera Fotó: ANNE-CHRISTINE POUJOULAT/AFP

És így a spanyolok elleni diadalnak.

photo_camera Fotó: JAVIER SORIANO/AFP

Miközben kiderült, hogy a szünetben ő is tud olyan motivációs beszédeket tartani, ami után kimennek a játékosai, és összecsomagolják a németeket vagy a spanyolokat.

link Forrás

Japán 1998 óta egy sormintát követett. Bent ragadt a csoportkörben az egyik vébén, tovább ment a másikon. Ez most megszakadt, 2018 után ismét túlélték a csoportkört, igaz, a 8 közé most sem sikerült bejutniuk.

Ázsiából most először jutott a 16 közé három csapat is. Japán és Dél-Korea mellett az ázsiai selejtezőben induló Ausztrália is. De ez is volt a végállomás számukra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.