Már Észak-Amerikára is kiterjesztette játékoskereső csápjait a Puskás Akadémia

felcsút
2023 február 07., 12:12

„A napokban fontos aláírásra került sor akadémiánkon” - adta hírül a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia. A megállapodás lényege, hogy mostantól a felcsútiak a tengerentúlon is keresik a magyar származású labdarúgótehetségeket. Erről Liszkai Dezső akadémiaigazgató és Komlódi József, Kanadában élő futballmenedzser állapodott meg.

photo_camera Liszkai Dezső és Komlódi József Fotó: pfla.hu

Liszkai Dezső a Puskás Akadémia akadémiaigazgatója ebből az alkalomból el is árulta a nagy felcsúti célt:

„Filozófiai alapelvünk, stratégiai fő célunk, hogy a legtehetségesebb fiatal magyar játékosok a Kárpátokon innen és túlról, vagy akár a tengerentúlról ide kerüljenek, itt tanuljanak és futballozzanak”.

Liszkai szerint a különböző felmérések, közös mérkőzések segítségével minden évben el is tudják érni, hogy a legígéretesebb fiatalok nálunk kössenek ki.

Az észak-amerikai tervekről azt mondta, hogy Komlódival a közös munka kétirányú lesz: „ő segít nekünk megtalálni a legtehetségesebb magyar gyökerű fiatalokat, akik szívesen játszanának egy anyaországi akadémián, a legmagasabb szintű képzésben és oktatásban részesüljenek, emellett az élvonalban szerepeljenek. Ugyanakkor mi is lehetőséget nyújtunk a nálunk tanulóknak arra, hogy kipróbálják magukat egy másik országban, magas szinten elsajátítsák az angolt és a franciát, bekerüljenek a kanadai, vagy az amerikai egyetemi rendszerbe, mellette pedig a futballt is rendszeresen űzzék. Az európai labdarúgóknak egyébként nagyon jó hírük van a tengerentúlon, ami nagyban megkönnyít egy ilyen beilleszkedést. Ehhez hasonló rendszert tervezünk Angliában, Ausztráliában és Dél-Amerikában, minden olyan helyén a világnak, ahol jelentősebb számú magyar kolónia él.”

A Kanadában élő Komlódi szerint „10-12 olyan fiatal van most a célkeresztben, akiknek a képessége megfelelő, szívesen is jönnének, inkább az adminisztratív, szervezési rész a nehezebb, ilyen a kettős állampolgárság feltételeinek igazolása, vagy más gyakorlati kérdések. Mindenesetre hatalmas dolog, ami most történt, hiszen a Puskás Akadémiával közösen egy új korszakot nyitunk, ezentúl már nemcsak a közvetlen földrajzi közelünkben leszünk képesek magyar labdarúgókat felkutatni, hanem egész Észak-Amerikára kiterjeszthetjük a scouting-tevékenységet. Rendkívül izgalmas feladat, ami komoly eredményeket hozhat!”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.