Behúzta a felcsúti foci az első 100 milliárdját

felcsút
2023 március 28., 11:27

Ne fogja el csüggedés egyetlen honfitársunkat sem, amiért tavaly hosszú idő után először veszteséges volt az NB I-ben harcoló felcsúti elitalakulat.

Lehet, hogy nem mutat jól a felcsúti profi focit működtető Puskás Futball Club Kft. tavalyi 1,5 milliárd forintos buktája, de egyrészt a klub a nehéz helyzetben is megvédte a munkatársak, futballozó szaktársak fizetését az inflációtól, az átlagbér 20 százalékkal nőtt, a dolgozók átlagosan bruttó 2,4 millió forintot kerestek tavaly - hívta fel a figyelmet az mfor.

Másrészt ahol ilyen a támogatói kör, biztosan lehet arra számítani, hogy a bezuhant bevételeket kipótolják.

photo_camera Fotó: pfla.hu

És ha a Kft.-nek nem is ment annyira jól, az Orbán Viktor által alapított, Mészáros Lőrinc által irányított Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány továbbra is masszívan nyereséges, 1,5 milliárd forintos pluszban zártak tavaly. De azért itt is érdemes felhívni a támogatók figyelmét, hogy nagyobb erőfeszítésre lenne szükség, az éves bevétel ugyanis 12,1 milliárdról 9,7 milliárdra csökkent.

Ami igazán örömhír: végre valahára átlépte a 100 milliárdos álomhatárt a felcsúti foci bevétele. Nem is kicsit:

összesen 112,5 milliárd forint szerepel a hivatalos bevételi listán 2011 óta.

Ebben benne van a profi focit működtető kft. és az Orbán által utánpótlás-nevelésre létrehozott alapítvány bevétele is. Nemcsak tao-pénzek, hanem direkt állami támogatások és cégektől érkező adományok is bővítik a kasszát.

link Forrás

Ebből épült egyebek között a stadion, a Makovecz-kazánház, a sportcsarnok és az ifjúsági sportszállónak indult, végül felnőttbarát 4 csillagos szállodává lett hotel is. A munkák nagy részét Mészáros Lőrinc cégei végezték el, nem ingyen.

link Forrás