K. Dániel kamaszkori szerelmét és fidelitasos karrierjét hagyta maga mögött, amikor papnövendéknek állt. A kalocsai érsektől kért segítséget, amikor már nem bírta tovább egyik elöljárója szerinte erőszakos közeledését. De hiába számolt be a szexuális zaklatásról, a megvádolt István atya ma is aktív pap.
A legtöbb budapesti kerület parkolási rendszere egy magáncég informatikai rendszerén fut, de óriási árkülönbséggel. A 12. kerületben a tízszeresét fizetik annak, mint a szomszédos első kerületben. Zuglóban Karácsony Gergely megpróbált megszabadulni tőlük. Nem sikerült.
„1918. december 26-án délelőtt Riszner Ödön főgimnáziumi tanár Gyulafehérvár belvárosában sétált, amikor az Erzsébet Szálló előtt erős botütés érte a vállát...” Ablonczy Balázs lebilincselő könyvet írt arról, hogy mit éltünk volna át, ha száz évvel korábban születünk.
Hatalmas botrány lett belőle, amikor kiderült a 20. század legbefolyásosabb színikritikusa, Molnár Gál Péter ügynökmúltja. Halála után megjelent emlékirata sokat elmond az állambiztonság működéséről, az értelmiség kompromisszumairól vagy éppen a Kádár-kor meleg szubkultúrájáról.
Az alapján, amit eddig tudunk a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, kicsi rá az esély. De mitől ilyen stabil ez a világ, amiben élünk, és miért nem dőlhetnek mégsem hátra a kormányban?
A főpolgármester a Pesti útról, a sebességhatár-csökkentésről, a végtelen pénzbe kerülő Biodómról, a turizmus újratervezéséről, nehezen magyarázható atlétikai stadionról és a 2022-es tervekről. Karácsony szeretne siklót a Gellért-hegyre, de nem szeretne augusztus 20-i tűzijátékot.
Minden idők sportdokumentumfilmje minden idők kosárlabdázójáról. A Last Dance végtelen professzionalizmussal állít emlékművet a professzionalizmusnak.
A 40 fős, a világ csúcsszakértőiből álló testületnek kell majd eldöntenie, mit szabad és mit tilos mondani a XXI. század nyilvánosságának legfontosabb felületén.
Amint az emberiség egy valóban életbe vágó kérdéssel találta magát szemben, azonnal az évek óta lenézett, tekintélyes szakértők felé fordult. A gond csak az, hogy mindenki azonnali, egyértelmű válaszokat szeretne.
Milyen érzés koronavírusosnak lenni? Hogyan kezd gyanakodni az ember? Mi történik vele, miután becsöngetett a Lászlóba? Egy magyar családapa betegségnaplója.
A Deriba kaldera 3042 méteres csúcsán senki nem járt, amióta Darfúrban kitört a háború, Szudán és Dél-Szudán pedig különváltak. Három magyarnak most mégis sikerült – de nem a mászás volt a nehéz, hanem eljutni az állig felfegyverzett lázadókon és gyerekkatonákon keresztül a hegyhez.
Az új nemzeti konzultációban a kormány a független igazságszolgáltatás ellen hergel, és sztorit épít a bíróságok elleni támadások köré. A populista logikából közvetlenül következik, hogy nem lehet fék „az emberek akarata” előtt. A magyar kormány a lengyel példát követi, akik már jóval előrébb járnak ezen az úton.
A Szerbia felől épülő új gázvezeték teljesen átalakíthatja a hazai és a közép-európai kereskedelmet is. Sokmilliárdos tétje van annak, hogy milyen szabályokat határoznak meg Magyarországon. A Gazprom komoly pozíciókra számíthat, de a magyarok egyelőre húzzák az időt.
1970. február 13-án jelent meg egy birminghami rockzenekar első lemeze. Fél évszázad alatt egy komplett műfaj minden együttese belőlük merített. És csodával határos módon még mindegyik eredeti tag él.
Ha vissza akarjuk szerezni a figyelmünk feletti irányítást, meg kell tanulnunk újra nem csinálni semmit. Erről írt Jenny Odell, akinek könyve egyszerre személyes gondolkodás az életünk és az internet kapcsolatáról és radikális politikai kiáltvány.