Az esztergomi érsekség egyik plébánosa névvel is vállalja: „nem méltó” feljelenteni azt, akit saját papjuk molesztált. Erdő Péter a távolból mond köszönetet az áldozatnak, de beszélni már nem hajlandó vele. Holnap kezdődik a tárgyalás.
Erdő Péterék megkérték a rendőrfőkapitányt: „akadályozza meg”, hogy a molesztált férfi „megzavarjon” szentmiséket. Úgy alakult, hogy az illető az augusztus 20-ai ceremónia egészét bezárva töltötte.
Ruff Bálint kampánytanácsadó szerint egységesebb és keményebb ellenzék kellene, mert az összefogás önmagában még nem elég a győzelemhez. Szerinte az ellenzéki önkormányzatoknak sokkal több fideszes csalást kellett volna bemutatniuk, és akár milliószámra kiszórt nyomtatványokon terjeszteniük.
2021 elején egymás után zárnak be a magyar éttermek, és a többieknek is fogy a türelme. A legtöbb vállalkozó az utolsó tartalékait éli fel, és az államtól is csak minimális támogatást kapnak. A járványnak viszont sajnos még bőven nincs vége.
A tizedik – még nem hivatalos – magyar fajta hegyes fülű, kunkorodó farkú, sima szőrű, fekete, fehér, vörös színben. Nem a szépségükért vagy divatból veszik. Villámgyors, ügyes pásztorkutya: szeret marhát hajtani, ért is hozzá.
Agresszív kommunikáció, döcögő államgépezet, homályos adatok.
Moszkvában űzik a legmagasabb fokon, de ők maguk sem tudják, hogy valójában mire mennek vele. Kiváló könyv foglalta össze az aktív intézkedések, az ellenség cseles befolyásolásának meglepően hosszú történetét.
Világszerte fiatalok milliói érzik úgy, hogy bár elvben minden lehetőség előttük áll, mégis képtelenek utolérni magukat, és kudarcot kudarcra halmoznak. És hogy valami végleg félrecsúszott a munkájukban, a szabadidejükkel és a kapcsolataikkal. Egy újságíró megírta a saját történetét, amiben rengetegen ismertek magukra.
Ezzel vége lesz a déli irányú magyar tranzitnak, és jövőre már ide se Ukrajnából jön az orosz gáz nagy része. A Közép-Európát körbefonó orosz gázgyűrű hamarosan bezárul.
Iszonyú pénzt lehetett keresni 2020-ban a bitcoinon. Még az év utolsó óráiban is hihetetlen rekordra kapaszkodott az árfolyam. A gibsoni-mátrixos szájberundergroundból indult, állammentes kriptopénz talán most vált mainstreammé. És lehet, hogy csak kezdődik a buli. [Nagyon hosszú summa summárum, tövirül hegyire.]
Óriási elvárások és majd évtizedes várakozás előzte meg a lengyel CD Projekt RED stúdió legújabb játékát. A Cyberpunk 2077 egy súlyos hibáktól hemzsegő, ugyanakkor mégis fenemód izgalmas videójáték lett, amire szívesebben vártunk volna még pár évet, ha azt kapjuk, amit a fejlesztők ígértek.
Soltész Árpád író, újságíró magyarázza el, hogyan lehetséges, hogy idén egymás után csuknak le rendőrfőnököket, vezető ügyészeket és bírókat, volt államtitkárokat és titkosszolgálati főnököket Szlovákiában.
Ez a profi ökölvívás halála: Mike Tyson és Roy Jones nyuggermeccséért 1,2 millió embert fizetett 50 dollárt. Az egymás püfölő youtuberek még több nézőt hoztak, miközben a hivatalos bajnokok meccsei az egymilliós PPV-t sem érik el. Mi jöhet még? Deepfake Bruce Lee–Bud Spencer?
Mi történt április vége óta Károllyal, a negyvenes, gyerekes magyar dolgozó családapával, aki márciusban elkapta a koronavírust, hogy utána naplót írjon az élményeiről a 444-re? Dübörgő pulzus, lupus, két újabb visszaesés: a koronavírusnak az utójátéka se könnyű.
Hogyan lehetett sikeres az amerikai gazdaság, amikor az őrület tombolt a Fehér Házban? Mi Trump legfontosabb öröksége? Hogyan hatott a világra a durva indulatok gerjesztése, a felvilágosodás eszméinek hivatalos tagadása? Ezekre keressük itt a választ.