Videó

Videó

Lelkileg omlott össze, ezért lett hajléktalan

Tibor egy éve még újságíró volt és tanár, majd hajléktalanná vált. Nem tudta feldolgozni magánéleti kríziseit, ez hozta magával, hogy elveszítette munkáját is.

Ács Dániel
Média
Videó

Tavaly még a Corvinuson tanított újságírást, ma már hajléktalan

F. Tibor hajléktalan volt megyei híradó főszerkesztője, dolgozott a MIX Magazinnál, publikálta képeit a National Geographic és évekig tanított egyetemen, mégis kicsúszott a lába alól a talaj.

Ács Dániel
Média
Videó

Itt a magyar kajapornó! Melósreggeli Tamás Bence Gáspárral és Kerner Zsolttal

Dél-Koreában fiatal és szép lányok abból élnek, hogy tömegek előtt órákig zabálnak. Két magyar melós utánuk csinálta. Felelevenítjük a jó öreg magyar újságírás történetmesélős hagyományait.

Kerner Zsolt
gasztronómia
Videó

Túlélte-e a telefonom az agresszív nyugdíjastámadást?

A Paks 2 elleni tiltakozáson egy ellentüntető úr kétszer megsemmisítőnek tűnő csapást mért a telefonomra, amivel tudósítani próbáltam. Megnéztük, hogy mi maradt belőle.

Ács Dániel
TECH
Videó

Így törik össze az ellentüntetők a 444 tudósítójának telefonját

Ács Dani megkérdezte, miért jöttek el, mire kiverték a kezéből a telefont.

plankog
káosz
Videó

Háromezer milliárd forinttal tartozunk az orosz maffiának

Százan tüntettek Budapesten Paks bővítése és az orosz üzlet ellen. A rendőrség lezárta a Lánchidat, amit aztán mégsem foglaltak el. Azt ígérik, addig folytatják, amíg vissza nem vonják a megállapodást. És közben szólt a slam.

plankog
POLITIKA
Videó

Mindenki kikerüli a beengedőkaput a Corvin-negyednél

Idén a metróban elkezdik lecserélni az ellenőröket beengedőkapukra. Ezért elvileg nyár óta tesztelik a rendszert, hogy kiderüljön, melyik típust és hová érdemes beüzemelni. De senki sem hajlandó használni.

Ács Dániel
Budapest
Videó

Paks: Azért titkos, mert nincs benne semmi újdonság

Miért támogatják a kormánypárti képviselők és a kormánytagok a paski bővítést, ha a gigaberuházás részletei titkosak?

Tbg
POLITIKA
Videó

Leglátványosabb trafikrablások Edvin Martonra, csak itt, csak önöknek!

2013 új bűncselekménytípussal ajándékozta meg Magyarországot: a trafikrablással. Best of Nemzeti Dohánybolt-rablás 2013-14 Megamix. Featuring Csűri Lajos.

Ács Dániel
bűnügy
Videó

Két klip, amit látni KELL

Nem csak a zenei élmény miatt fontosak. Nyugi, nem kell megnézni egyet sem, GIF-ekben foglaltuk össze a lényeget.

geccodejoakecod
ingatlan
Videó

Óriási feketepiac a vietnami szellempláza pincéjében

A China Mart alagsorában édességhegyek cserélnek feketén gazdát. Megmutatjuk, hogyan működik a Horváth András-féle áfacsalás a valóságban.

Ács Dániel
gazdaság
Videó

Saját versével köszöntjük a 75 éves Tandori Dezsőt

1938. december 8-án született a sapkás, verebes, lovas, medvés, gombfocis és Four non blondes-os mitológia ura, az élő költőlegenda, Tandori Dezső. Saját, húsz évvel korábbi, 55. születésnapjára írt versével köszöntjük.

Ács Dániel
KULTÚRA
Videó

Egész tinédzseréletek vannak fent az Instagramon

Ha az Instagramról próbáljuk megismerni a fiatalok életét, akkor arra az bizonyára hamis megállapításra jutunk, hogy a magyar tinédzserek élete totálisan egyforma, csak a különböző giccses szűrők visznek bele nüansznyi változatosságot. Ugyanis az Instagramon mindenki pontosan ugyanolyan képet készít a cipőjéről, kutyájáról, szerelméről, dolgozatáról, körömlakkjáról. Itt a 444 első Instagram-filmje, ami pirkadattól kidőlésig mutatja be az #INSTATINIK életét.

Ács Dániel
képzavar
Videó

Az Xbox One egy csicska

Márk gyakornok letesztelte az új Xbox-ot, ami dög nehéz, drága, viszont a nappali összes kütyüjét helyettesíti, és parancsszóra ugrik.

444.hu
TECH
Videó

Így kaptunk leckét független újságírásból

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője beszélgetett két másodfokon elítélt szocialista politikussal, Molnár Gyulával és Hunvald Györggyel a Hét Olajfa Egyesület fórumán. Aztán a beszélgetés közben beleolvastak a tudósításunkba, és a rendezvény főszervezője kénytelen volt szenvedélyes szónoklattal visszaterelni minket a helyes útra.

Ács Dániel
POLITIKA