„Ne hagyjuk, hogy erős és büszke európai ország” – Itt vannak a plakátversenyünk legerősebb indulói

- Hétfőn kértük meg az olvasóinkat, hogy segítsenek megtalálni az ország legkreténebb kormányzati plakátját. Azaz a legfurább helyre kitett, legemlékezetesebben átalakított, legfélreérthetőbb plakátokat kerestük.
- A vártnál is sokkal több pályaművet kaptunk, ezúttal is nagyon köszönjük minden beküldőnek. Volt számos plakát, amit többen is beküldtek, ilyenkor a képminőség döntött.
- És akkor nézzük a pályaműveket:
Az összes létező kategória fődíját János vitte el ezzel a pillanatképpel:

Az átalakított plakátok közül az egyikről tudni is, hogy ki készítette, a Fülesmob csapat felvállalta:

De ezen kívül is akadnak még átalakított plakátok bőven:



Sokan küldték be ezt a plakátot Budáról is, amihez érdemes felemlegetni a Mazsihisz-vezető Heisler András szavait, mely szerint
ez a plakátkampány újra rossz emlékeket ébreszt a hazai zsidóság körében – s ez független a kampány megalkotóinak szándékától, és a kampány alkalmas arra, hogy bármelyik oldal elővehesse az ún. „zsidókártyát”, s ez nem jó, nem helyes út.

Pécsen működik még az egyszerű papírragasztós módszer:

István fotója a Déli pályaudvar elől megmutatta, miért veszélyes, ha Soros nevethet a végén:

Krisztina áthallásos találata:

Személyes kedvencünk az Új cirkuszt építünk plakáttársítás:

Ugyanez sormintában:

Gondolkodunk, tehát vagyunk:


Játssz tisztán!

Népszerűek voltak a katasztrófákat egymás mellé soroló plakátok is:


Számos olvasónk élt a lehetőséggel, és nem csak a legújabb, Soros Györgyre felhúzott agyrémkampány fotóit küldte be, hanem korábbi kampányokból is szemezgetett.
Ez például az erős és büszke Tatabánya:

Itt egy kis megtépázott büszkeség:

MOM Park környéke: „

Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.