Mindent beleadott Orbán és a NER, rég volt ilyen vigyorfitogtató a kötcsei polgári piknik

Tbg
2017 szeptember 02., 14:37

Az évenként megrendezésre kerülő kötcsei polgári piknik idén is megrendezésre került a Dobozy kúriában.

Ilyenkor a kormány több tagja, a polgári oldal barátai, szellemi és gazdasági holdudvarának mindenféle szereplői feltűnnek a Somogy megyei faluban, hogy aztán némán vagy egy-két mondattal elintézve az érdeklődő sajtót, áttörve magukat a fotósok és kamerások gyűrőjén, eltűnjenek a piknik nyilvánosságtól elzárt területén.

Idén Balog Zoltán erőforrásminiszter elmondása szerint a következő témára fókuszálnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének motorjai és szívkamrái:

„A találkozó fő üzenete, hogy «mi az, amit hét év kormányzás után meg kell védenünk, hogy továbbra is sikeresek tudjunk lenni». Arról fognak beszélni, hogy mi a küzdelem tétje, például Brüsszellel, valamint arról, egy gyarapodó országban élhessenek a magyarok.” (MTI)

Cecília asszonyt elnyelte a tömegmédia

Az idei piknik egyelőre legemlékezetesebb alakítását Rogán Antal és családja mutatta be. Mivel a propagandaminiszter mostanában már nagyon ritkán merészkedik közvetlenül a nyilvánosság elé, ezért a ritka alkalmat kihasználva, elég sok kérdést zúdítottak rája az újságírók a HírTv felvételének tanúsága szerint.

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Rogán miniszter úr nagy rutinnal hessegette el a kérdezőket, és haladt előre magabiztosan, sőt már a bejáratot is elérte, amikor egyszercsak egy panaszos női hang zavarja meg:

„Tóni, ne hagyj már itt légy szíves!!”

Mint kiderült, a miniszter úr felesége és a gyerekek lemaradtak a nagy sietségben:

link Forrás

Orbán falatozott, sörözgetett

Facebook-oldala szerint közben miniszterelnök is megérkezett, és a tusványosi szabadegyetemen már bemutatott rikító zöld színű ingében kóstolgatott, iszogatott:

photo_camera Forrás: Orbán Viktor/Facebook
photo_camera Forrás: Orbán Viktor/Facebook
kötsei piknik
photo_camera Forrás: Orbán Viktor/Facebook

A pikniken feltűnt tovább közül Kövér László, Gulyás Gergely, Balog Zoltán:

photo_camera Balog Fotó: Varga György/MTI/MTVA
photo_camera Kövér Fotó: Varga György/MTI/MTVA
photo_camera Gulyás Fotó: Varga György/MTI/MTVA

A lemondásra kényszerült köztársasági elnök, Schmitt Pál is eljött, különös mintájú táskával:

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Hende Csaba is feltűnt, aki váratlanul mondott le honvédelmi miniszteri pozíciójáról Simicskó javára a határkerítés építése közben két éve, nem sokkal azután, hogy szakított feleségével. Kerítést nem, új élettársát magával hozta:

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

A NER kulturális oszlopai is feltünedeztek

Fekete György és frizurája személyesen:

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Eperjes Szamóca Károlyon érződött egyedül, hogy nem biztos a 2018-as győzelemben, bár az ősz is beszökött, ettől is lehet valakinek bús ábrázata:

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Németh Kristóf színész is benézett, és színészkedett egyet:

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Kovács Ákos dalszerző sem maradt el:

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Németh Szilárd rezsi- és gyűlöletbiztos reggel óta a helyszínen főzöcskézett, erről számtalan Facebook-posztban számolt be. Kék kötényt húzott, talán hogy kiemelje az angol nyelvű szakirodalomban csak man boobs-nak nevezett jelenséget:

Azt hinnéd Dzsudzsák Balázs is eljött talpig harci díszben, ám egy másik fotón kiderül, hogy Bánki Erik az, akinek többek között a letelepedésikötvény-biznisz totális átláthatlanságát, és egyéb turpisságokat köszönhetjük:

Dzsudzsák?
photo_camera Dzsudzsák? Forrás: Orbán Viktor/Facebook
Nem Dzsudzsák
photo_camera Nem Dzsudzsák Forrás: Németh Szilárd/Facebook

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.