Nagyobb lesz a SZOT-szálló helyére épülő betontömb?

2018 október 06., 14:07
  • 1971 óta rondított bele a Margit-hídról Budára nyíló panorámába a Rózsadombra álmodott hatalmas betonszörny, a félbehagyott SZOT-szálló.
  • A több tulajdonosváltáson is átesett ingatlant végül 2015-ben szerezte meg a fuvarozócégéből nagyot szakító Wáberer György, hogy a torzó bontása után egy közel százlakásos luxustársasházat húzzon fel oda.

Miközben az építkezés nagy erőkkel zajlik, egyre többen teszik szóvá, hogy az új épület az eredeti SZOT-szállónál nagyobb lesz. A második kerületi önkormányzat júniusi közmeghallgatásán is kérdeztek arról, hogy egy telek hány százalékát lehet beépíteni, illetve ki ellenőrzi az építkezést? És, hogy pontosan hány emeletes is lesz az új épület.

"Egy ingatlan beépítettségét nehéz szemmel megállapítani, a hatóság vizsgálja meg a használatbavételi engedélyezési eljárás során, hogy valóban az épült-e meg, amire az engedély szól,"

válaszolta Dankó Virág alpolgármester a Budai Polgár című kerületi lap beszámolója szerint. Majd hozzátette: "az újjáépítés alatt álló szállóról elmondta, hogy alapvetően nem a szintek száma emelkedett, hanem azok belmagassága."

photo_camera Fotó: botost/444.hu

De, hogy mennyi is az annyi, azt az Urbanista blog járta körbe alaposan:

  • az ötemeletes szállót eredetileg 230 centiméteres belmagassággal tervezték, az új épületben ezt 260 centiméterre növelték,
  • miközben a Rózsadomb Panoráma Kft. beruházó szerint "az új idom legmagasabb pontja sem magasabb az eredeti épületnél."
  • Pedig az elbontott 15,8 méter magas volt, az új épület 19,6 méter lesz.

Miért mondja az építettő, hogy nem lesz magasabb miközben az lett? Mert nem a torzóhoz, hanem a SZOT-szálló engedélyezési terveihez viszonyítanak.

E szerint most az egész épület magassága lesz akkora, mint a tervezett SZOT-üdülő legmagasabb része, a kiugró étterem.

A beruházó hangsúlyozza: az I. kerületi kormányhivatal által kiadott érvényes építési engedéllyel dolgoznak, és

a szabályozás szerinti maximális építési magasság alatt maradnak több mint egy méterrel.

Viszont szélesebb lesz valamivel az eredetileg odatervezett hotelnál: biztos hogy nagyobb felületet harap ki a dombból.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

"Az igényektől függ a kialakítandó lakások száma, de terveink szerint hetven-nyolcvan, főleg 150 négyzetméteres luxuslakást akarunk építeni," mondta Wáberer György a Világgazdaságnak tavaly júniusban adott interjújában. A beruházás húszmilliárd forintot emészt fel, és a tervek szerint 2019 júniusában adják át a lakásokat.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.