Barikádok mögött, biztonsági osztagtól védve készül a Fidesz a mindent eldöntő küzdelemre Balatonfüreden

2022 február 17., 05:46

Két napon keresztül ülésezik Balatonfüreden a Fidesz frakciója, hogy felkészüljön az április elejéig tartó kampányidőszakra. A 133 képviselő mellett a tanácskozáson részt vesznek a párt legtöbbet foglalkoztatott kommunikátorai, továbbá a politikusok stábtagjai is.

A vendégek döntő többsége a Hotel Füred vendégszeretetét élvezi, de maga az okosítás a közeli konferencia-központban zajlik. Itt tartotta szerda este nyitóbeszédét Orbán Viktor miniszterelnök, és itt beszél majd Rogán Antal kommunikációs miniszter is, aki a kampány pontos menetrendjét ismerteti a jelenlévőkkel.

A rendezvény helyszínének üvegablakait már előző nap gondosan körbefóliázták, hogy a sajtó vagy a gyanútlan bámészkodók véletlenül se férjenek az események közelébe. Mind a szállodánál, mind a konferencia-központnál tucatnyi biztonsági őr garantálta, hogy senki ne zavarhassa a vendégek érkezését. (A szállodánál maroknyi tüntető fogadta a fideszeseket.)

Az eligazítás helyszínén a hátsó bejáratot hermetikusan elkerítették, hogy biztosítsák a legfontosabb vendégek érkezésének zavartalanságát.

Németh Dániel fotósorozata.

Bayer Zsolt Aviator napszemüvegben és feltűrt ingujjal érkezett a Hotel Füredbe
photo_camera Bayer Zsolt Aviatorban és feltűrt ingujjal érkezett a Hotel Füredbe Fotó: Németh Dániel / 444
Halász János frakcióvezető-helyettes egy fiatalosabb napszemüvegmodellt választott
photo_camera Halász János frakcióvezető-helyettes a kilencvenes évekből választott napszemüvegmodellt Fotó: Németh Dániel / 444
A klasszikus modellek szerelmese, Pintér Sándor húszéves Mercedes S430-assal és kék villogóval érkezett
photo_camera A klasszikus megoldások szerelmese, Pintér Sándor húszéves Mercedes S430-assal, kék villogóval és napszemüveges sofőrrel a sorompónál Fotó: Németh Dániel / 444
Németh Szilárd narancssárga nyakkendővel készül
photo_camera Németh Szilárd narancssárga nyakkendővel készül Fotó: Németh Dániel / 444
Tállai András szürkületben
photo_camera Tállai András szürkületben Fotó: Németh Dániel / 444
Bús Balázs derűsen köszönti a belügyminisztert
photo_camera Bús Balázs derűsen köszönti a belügyminisztert Fotó: Németh Dániel / 444
Bakondi György belbiztonsági tanácsadó tanácsadás előtt
photo_camera Bakondi György belbiztonsági tanácsadó és a tábornoki tekintet Fotó: Németh Dániel / 444
Selmeczi Gabriella egy hófehér BMW X5-ösből hallgatta a maroknyi tüntető kiflizését
photo_camera Selmeczi Gabriella hófehér BMW X5-ösből hallgatta a maroknyi tüntető szűnni nem akaró kiflizését Fotó: Németh Dániel / 444
Szatmáry Kristóf, Sára Botond, kő-papír-olló
photo_camera Szathmáry Kristóf, Sára Botond, kő-papír-olló Fotó: Németh Dániel / 444
Becsó Zsolt eltökélt mint mindig
photo_camera Becsó Zsolt eltökélt, mint mindig Fotó: Németh Dániel / 444
Böröcz István sportosan, tempósan
photo_camera Böröcz László sportos tempóban Fotó: Németh Dániel / 444
Koncz Zsófia nem üres kézzel érkezett
photo_camera Koncz Zsófia nem üres kézzel érkezett Fotó: Németh Dániel / 444
Farkas Flórián a Képviselői Irodaház előtt
photo_camera Farkas Flórián vonalban Fotó: Németh Dániel/444
Simicskó István és Semjén Zsolt előre mennek, nem hátra
photo_camera Simicskó István és Semjén Zsolt előre mennek, nem hátra Fotó: Németh Dániel / 444
Böröcz István és Rétvári Bence vállt vállnak vetve
photo_camera Böröcz László és Rétvári Bence vállt vállnak vetve Fotó: Németh Dániel / 444
Kálomista Gábor producerpápa és Várhegyi Attila média-háttérember érkeznek
photo_camera Még két férfi: Kálomista Gábor producerpápa és Várhegyi Attila média-háttérember Fotó: Németh Dániel / 444
Történelmi Harrach-együttállás: Péter és fia, Tamás közösen érkeznek
photo_camera Ritka Harrach-együttállás: Péter és fia, Tamás közösen érkeznek Fotó: -Németh Dániel / 444
Hende Csaba is svájci sapkára szavazott
photo_camera Hende Csaba a svájcisapkára szavazott Fotó: Németh Dániel / 444
Palkovics István innovációs miniszter
photo_camera Palkovics László innovációs miniszter a tőle megszokott lendülettel Fotó: Németh Dániel / 444
Kocsis Máté frakcióvezető-házigazda fogadja a vendégeket
photo_camera Kocsis Máté frakcióvezető-házigazda fogadja a vendégeket Fotó: Németh Dániel / 444
Káel Csaba, Müpa-vezérigazgató, a Nemzeti Filmintézet igazgatósági elnöke
photo_camera Káel Csaba Müpa-vezérigazgató, a Nemzeti Filmintézet vezetője Fotó: Németh Dániel / 444
Kovács Zoltán
photo_camera Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, vadász Fotó: Németh Dániel / 444
Valtonosok felügyelik, hogy a hátsó bejáratot használó VIP-vendégeket véletlenül se közelíthessék meg újságírók vagy fotóriporterek
photo_camera Valtonosok felügyelik, hogy a hátsó bejáratot használó VIP-vendégeket véletlenül se közelíthessék meg újságírók vagy fotóriporterek Fotó: Németh Dániel / 444
A legfontosabbak a hátsó bejáraton keresztül érkeztek. Bal oldalon Havasi Bertalan miniszterelnöki mindenes, jobbról a második Orbán.
photo_camera A legfontosabbak a hátsó bejáraton keresztül érkeztek. Bal oldalon Havasi Bertalan miniszterelnöki mindenes, jobbról a második Orbán. Fotó: Németh Dániel / 444
Bónusz: Rákay Philip és egy elég friss benyomást keltő Mercedes S560-as
photo_camera Bónusz: Rákay Philip és egy elég friss benyomást keltő Mercedes S560-as Fotó: Németh Dániel / 444

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.