Megvan a Nyugati tervpályázatának győztese

2022 március 26., 14:21
  • Világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát.
  • London, Melbourne, Los Angeles, New York pályaudvarait, metróállomásait is ők tervezték, sok más munka mellett - adta hírül Fürjes Balázs államtitkár, a bírálóbizottság elnöke.
  • A Budapest Fejlesztési Központ által kiírt nemzetközi tervpályázat eredményeit Vitézy Dáviddal, a BFK igazgatójával és Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével közösen mutatták be.
  • A nemzetközi zsűriben a kormányzati szereplők mellett helyet kaptak az érintett kerületek és a főváros vezetői és építészei, akiknek munkáját szakértők segítették.
  • A tervpályázatot és az előkészítést az EU Kohéziós Alapja és a kormány támogatásával végezték.

„Egy háromszintes, 21. századi, modern pályaudvarként születik újjá a Nyugati, amely jóval több vonatot tud majd fogadni! A felszínen, az Eiffel-csarnok mögött egy új, 13 vágányos vasúti csarnok épül. A föld alatt pedig egy 6 vágányos mélyállomás lesz. A pályaudvar elővárosi, távolsági és nemzetközi vonatokat fogad majd. A mélyállomás először fejállomásként működik majd, de úgy építjük meg, hogy a jövőben a Duna alatti, a Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötő vasúti alagút is könnyen kapcsolódjon. A jövőben ide érkezik majd be az északi és a déli hévek összekötésével megvalósuló M5-ös metró is, amelynek megállója a mélyállomás alatt lesz” - írja Fürjes, akinek posztjából látszik, hogy mertek nagyot álmodni. „Ez lesz Közép-Európa egyik, Magyarország és Budapest legnagyobb, legforgalmasabb kötöttpályás közlekedési csomópontja. Ha minden elkészül, napi 300 000 utas fordul majd meg itt. Az alapos tervek és az, hogy a tervező már több jelentős közlekedési csomópontot tervezett, biztosítja ennek a forgalomnak a zökkenőmentes kezelését.”

Az alábbiakban a Fürjes által közzétett tervfotókat az államtitkár kommentárjaival együtt mutatjuk. Hangsúlyozva: ezek az éppen aktuális tervek.

A Nyugati pályaudvar teljes környezete is megújul, a terjengős vasúti üzemi területek helyén egy új városrész születik. A Nagykörút-Váci-Bajcsy metszéspontját elcsúfító autós felüljáró elbontásával pedig a Váci úton és a Nagykörúton is új gyalogos zebrák létesülhetnek. Az új állomás építészeti értékei inkább az utasok felé fordulnak, a városkép szempontjából visszahúzódó, nem konkurál az Eiffel-csarnokkal.
photo_camera A Nyugati pályaudvar teljes környezete is megújul, a terjengős vasúti üzemi területek helyén egy új városrész születik. A Nagykörút-Váci-Bajcsy metszéspontját elcsúfító autós felüljáró elbontásával pedig a Váci úton és a Nagykörúton is új gyalogos zebrák létesülhetnek. Az új állomás építészeti értékei inkább az utasok felé fordulnak, a városkép szempontjából visszahúzódó, nem konkurál az Eiffel-csarnokkal. Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
Az új, felszíni állomás csarnoka kék színű acélszerkezetévelt, könnyed szerkezeti megoldásaival és faburkolatával az Eiffel-csarnok előtt tiszteleg. Különleges tetőszerkezetével karakteres homlokzatot, világos bejáratot ad a Podmaniczky utca és a Nyugati tér irányába. Ugyanakkor mégis egy visszafogott épület, amely nem akarja leuralni, ledominálni az Eiffel-csarnokot.
photo_camera Az új, felszíni állomás csarnoka kék színű acélszerkezetévelt, könnyed szerkezeti megoldásaival és faburkolatával az Eiffel-csarnok előtt tiszteleg. Különleges tetőszerkezetével karakteres homlokzatot, világos bejáratot ad a Podmaniczky utca és a Nyugati tér irányába. Ugyanakkor mégis egy visszafogott épület, amely nem akarja leuralni, ledominálni az Eiffel-csarnokot. Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
Egy látványterv a Podmaniczy utcáról
photo_camera A Podmaniczky utca mentén egészen a Városliget térségéig egy hatalmas lineáris, zöld parkot, valódi zöldfolyosót hozunk létre: új fákkal, korosztályos játszóterekkel, kutyás élményparkkal, nagy és zöld pihenőterekkel. Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
Bezöldül és teljesen autómentes lesz a Nyugati tér! A jelenlegi parkoló és a buszpályaudvar elköltözik innen, így egy tágas és barátságos előteret kap a Westend és a pályaudvar csarnoképülete.
photo_camera Bezöldül és teljesen autómentes lesz a Nyugati tér! A jelenlegi parkoló és a buszpályaudvar elköltözik innen, így egy tágas és barátságos előteret kap a Westend és a pályaudvar csarnoképülete. Fotó: Facebook/Fürjes Balázs
photo_camera Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
photo_camera Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
photo_camera Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
Az Eiffel-csarnokból Budapest új, izgalmas közösségi tere és találkozóhelye jön létre: boltokkal, kávézókkal, rendezvénytérrel és étteremmel. A vasúti funkciója is részben megmarad, innen nyílik majd a mélyállomás főbejárata és a felszíni vágányok is elérhetők lesznek itt.
photo_camera Az Eiffel-csarnokból Budapest új, izgalmas közösségi tere és találkozóhelye jön létre: boltokkal, kávézókkal, rendezvénytérrel és étteremmel. A vasúti funkciója is részben megmarad, innen nyílik majd a mélyállomás főbejárata és a felszíni vágányok is elérhetők lesznek itt. Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
Az új vasúti csarnok faborítása és kék színű acélszerkezete, valamint a tetőgerinceknél elhelyezett üveg bevilágítók jól idézik meg a műemléki Eiffel-csarnok belső világát.
photo_camera Az új vasúti csarnok faborítása és kék színű acélszerkezete, valamint a tetőgerinceknél elhelyezett üveg bevilágítók jól idézik meg a műemléki Eiffel-csarnok belső világát. Forrás: Facebook/Fürjes Balázs
A felszín alatt mélyállomás épül, mellyel nő a pályaudvar kapacitása és kétszintes fejpályaudvarként működhet majd – egészen az alagút átadásáig, amikor ez lesz az elővárosi és távolsági, nemzetközi vonatok számára is az átmenőállomás Kelenföld felé. A csarnok körüli födémáttöréseknek köszönhetően világos és nyitott hatású lesz, ugyanakkor a peronokra nem fog beesni az eső, védve lesznek az időjárási körülményektől.
photo_camera A felszín alatt mélyállomás épül, mellyel nő a pályaudvar kapacitása és kétszintes fejpályaudvarként működhet majd – egészen az alagút átadásáig, amikor ez lesz az elővárosi és távolsági, nemzetközi vonatok számára is az átmenőállomás Kelenföld felé. A csarnok körüli födémáttöréseknek köszönhetően világos és nyitott hatású lesz, ugyanakkor a peronokra nem fog beesni az eső, védve lesznek az időjárási körülményektől. Forrás: Facebook/Fürjes Balázs

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.