Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A két világháborúban küzdő magyar katonák esküjükhöz híven a végsőkig helytálltak

2022 október 17., 15:24

„Az illő temetés és a végső nyughely háborítatlansága mindenkinek jár. Különösen igaz ez azokra, akik harcosként a csatatéren esnek el. Aki kötelességtudatból az életét kockáztatja és a végsőnek bizonyuló küzdelemben alulmarad, azt a legnagyobb elismerésnek kell illetnie"- mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten a Fiumei úti Sírkertben. A II. világháborúban hősi halált halt 102, különböző magyarországi harcterekről és temetőkből exhumált katonát temettek újra a sírkert hősi parcellájában.

A miniszter úgy fogalmazott: „A Környe, Akasztó, Magyaralmás, Besenyőtelek, Cinkota, Tiszaörs, Rétság, Budapest, Valkó temetési helyekről elhozott hősök hamvai végre méltó helyre kerülnek, Magyarország ezzel fejezi ki köszönetét és háláját a szolgálatukért”.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Szalay-Bobrovniczky szerint „háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket". És arra szólított fel, hogy

„emlékeznünk és emlékeztetünk kell a harcban életüket áldozókra, mert az ő helytállásuk az, ami példaként és útmutatóként kell, hogy szolgáljon a mai, szilárd értékrend nélküli világunkban”.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Az újratemetett katonákról az mondta, hogy „az általuk megtestesített ideák gyakorlása, vagyis a hierarchia elfogadása, a parancs és az engedelmesség rendje, a harc közbeni heroizmus, a becsület és hűség, valamint az önfeláldozás erényei nemcsak a hadsereg számára időtlen értékek, hanem a nemzet létének, egységének és fennmaradásának is elengedhetetlen feltétele".

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Kitért Szalay-Bobrovniczky a második világháborúban elhunyt magyar katonák történelmi emlékezetére is. Mint mondta, a mai napig „nagyon sok negatív irányú tévhit és torzítás él” a magyar alakulatok két világháborús szereplésével és vezetésével kapcsolatban, ezek „politikai érdekből történtek a 20. század második felének baloldali diktatúrájában" és a mai napig nagyon erősen tartják magukat a közgondolkodásban.

„Sajnos ez annak ellenére így van, hogy a két világháborúban küzdő magyar katonák esküjükhöz híven a végsőkig helytálltak, példát adva a becsületről és kötelességtudásról" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Megjegyezte: a méltatlan történelemhamisítás különösen sújtotta a második világháborúban elesett katonákat és a túlélő honvédeket, a hősi halottakról emlékezni sem volt szabad, "a veteránokat a leggyakrabban hátrányos és megalázó megkülönböztetésben részesítették".

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

"Ez azért is méltatlan, mert az általánosan rögzült véleménnyel ellentétben a Magyar Királyi Honvédség tagjai a második világháborúban is jól harcoltak. Teljesítményüket a többi hadviselő félhez képest jóval gyengébb felszereltségük korlátozta, a bátorságnak ezek a katonák sem voltak híján, hasonlóan elődeikhez" - fogalmazott a miniszter.

A miniszter felidézte, nagyapja, Bobrovniczky Tamás, akkor huszárszázados, a magyar királyi 3. Nádasdy Ferenc huszárezred 6. század parancsnokaként Környétől nem messze keletre, a Vértesben dúló közelharcokban március 17-én, Felsőgallánál nagyon súlyosan sebesült egy géppisztolysorozattól, az életét egy cigarettatárca mentette meg, amit a miniszter a mai napig őriz.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

„A környei temetőből kiemelt, végső nyughelyükre induló katonák nagyapám bajtársai voltak" - jegyezte meg a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: nagyapjáról élő emlékei meghatározzák egész életét, az emlékek "az egykori huszártisztről szólnak, aki késő öregkorában is méltósággal viselte golyó szaggatta lábának minden nyomorúságát, ügyet sem vetve az életét kísérő bajokra, melyeket katona múltja hozott rá az új rendszerben".

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A miniszter szerint "különös, felemelő, és nagyon megtisztelő", hogy ő, a leszármazott az, aki megadhatja azt a katonai tiszteletadást nagyapja elesett bajtársainak, ami a nagyapja kötelessége lett volna, de az a korszak nem adott neki erre lehetőséget. (MTI)

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.