Orbán Viktor szülei is a helyszínen hallgatták végig a kordonok közt elmondott ünnepi beszédet Kiskőrösön

2023 március 15., 18:55

Nagyjából 1500 fős ünneplő tömeg előtt mondott beszédet Orbán Viktor Kiskőrösön, Petőfi Sándor háza előtt, szerda délután. A helyszínválasztás apropóját a költő születésének 200. évfordulója adta.

A jelenlévőknek csak egy része élvezhette közvetlen közelségből a beszédet, mert a a rendezők kordonnal kerítették el a ház előtt üresen hagyott területet. Emiatt többen elégedetlenkedtek a helyszínen, sokakat ugyanis nem tájékoztattak előre a korlátozásokról.

Így is hosszú sorokban érkeztek a kapukhoz az ország minden tájáról érkező vendégek, akiknek fémdetektorokon kellett áthaladniuk és a Valton Security biztonsági ellenőrzésén is át kellett esniük, mielőtt beléptek a térre.

Ez persze nem újdonság, a miniszterelnök a tavalyi székesfehérvári kampányzárón és október 23-án Zalaegerszegen is kordonok mögül beszélt.

Akadtak azért olyanok is, akiknek a regisztráció csupán formalitás volt. Helyszínen követte végig a beszédet többek között Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja, Sipos Erzsébet, a miniszterelnök édesanyja, Tessely Zoltán és Salacz László országgyűlési képviselő, Kubatov Gábor fideszes pártigazgató, és Héjj Dávid, kormányzati egyeztetésekért felelős kormánybiztos is.

Az Orbán-beszéd elemzését itt olvashatja, az eseményről nemsokára videóriporttal jelentkezünk.

photo_camera Orbán Győző, a kormányfő édesapja 2023. március 15-én Kiskőrösön Fotó: Németh Dániel/444
photo_camera Sipos Erzsébet, a miniszterelnök édesanyja 2023. március 15-én Kiskőrösön Fotó: Németh Dániel/444

Olvasd tovább 4 forintért!

Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!